×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
6 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Gyerekfocival is foglalkoznak Mikolában

2014.11.05 - 05:40
Megosztás:
Gyerekfocival is foglalkoznak Mikolában

FC Turul Junior néven egy éve két gyerekcsapat is tevékenykedik Mikolában, ahol a tehetségekkel Sándor Gyula testnevelő tanár, a negyedik ligás Turul csapatkapitánya foglalkozik.

Mikolában az utóbbi években kimagasló eredményeket is elért Turul labdarúgócsapat mellett – amely megnyerte a megyei bajnokságot és az azt követő osztályozót is, így két idényben a harmadik ligában is szerepelt – a negyedosztályos pontvadászatban mindig szerepel ifjúsági csapat is, de ezek mellett az azt követő utánpótlással is elkezdtek foglalkozni. A gárda csapatkapitánya, Sándor Gyula testnevelő tanár egy éve már FC Turul Junior néven két gyerekcsapatot is létrehozott, az egyik keretét 2002-ben, a másik 2005-ben született gyerekek alkotják, a két alakulatban egyenként 10–10 tehetség kergeti a labdát. A tréner elmondta, eddig már három tornán voltak, Domahidán, Turcon, legutóbb pedig Kökényesden és Csedregben, ahol a Szemák Miklós csedregi és Kozsán István mikolai görög katolikus parókus szervezésében volt egy háromcsapatos torna, melyen még a túrterebesiek léptek pályára.„A mi csapatunk fiatalabb volt, így mindkét meccset kikaptuk, de nem is az eredmény volt fontos, hanem a játék, a rendszeres mozgás. Hetente két edzést tartunk és az eddig tapasztaltak alapján mondhatom, hogy vannak igen tehetséges gyerekek, meglátjuk ki hogyan fejlődik majd a továbbiakban” – nyilatkozta lapunknak Sándor Gyula., hozzátéve, hogy a munkájában sok segítséget kap a szülőktől is. Ami a legközelebbi megmérettetést illeti, november 22-én, szombaton a mikolai sportteremben egy nyolccsapatos tornát szerveznek mindkét korosztály részére, a viadalon a tervek szerint a hazaiak mellett a börvelyi, a kálmándi, a túrterebesi, a kökényesdi, a domahidai, az erdődi és a turci gyerekcsapatok lépnek majd pályára.

Az FC Turul Junior 2002-es csapata

Rácz Lóránd, Rácz Rajmond, Magyar Dávid, Kozsán Áron, Magyar István, Bücs Erik, Papp Edvin, Rostás Nicolae, Ungvári Norbert, Ionuţ Pop.

Az FC Turul Junior 2005-ös csapata

Bücs Dávid, Verdes Nándor, Bücs Márk, Dobos Márk, Sveda Bence, Csatári Márk, Magyar Ábel, Suták István, Mikita Dávid, Nicolas Hamza.