Gyerekközpontú fesztivál Nagykárolyban
Utoljára módositva: 2019-07-30 20:34:23

Több ezer gyerekmosollyal kezdődött el hétfő délután a nagykárolyi kastélykertben a város nyári fesztiválja. Immár a második alkalommal tartottak külön gyerekközpontú napot a szervezők, és a Junior Day ezúttal is különlegesen nagy tetszést aratott.

Majdhogynem megszámlálhatatlanul sok foglalkozáson, interaktív előadáson no meg megannyi játékon vehettek részt a csöppségek a 17 és 21 óra között megtartott rendezvény keretében. Például volt íjászat a Corvus Regia Egyesület tagjaival, airsoft, óriási ugrálóvár, a Nagykárolyi Városi Könyvtár munkaközössége festésre hívta a gyerekeket, és könyveket is hozott magával, azokból is lehetett egy-egy mesét olvasni. A mezőfényi telephelyű Polipol Mobila Kft. sátraiban madáretető házikót készíthettek, pólót festhettek, lufit kaptak. Jelen volt a Borókagyökér Egyesület is, amelynél agyagozni, fúrni-faragni lehetett, de karkötőt is készíthettek a gyerkőcök. Persze arcfestésre is lehetőségük volt, sőt, lufikból kardot, virágot készítettek a kis királykisasszonykáknak, királyfiknak. Szappanbuborékokat is eregethettek, és kilátogatott az alkalomra Mickey és Minnie egér is — mindahány gyerekkel készítettek fotót.

Mindeközben interaktív előadásokon is részt lehetett venni — ott volt például a versekre épülő Ugrabugra Ákombákom című előadás, amelyet a marosvásárhelyi Kozsik József, illetőleg a sok-sok gyereknéző adott elő. A nagybányai Animo Puppet Studio Társulat egy román népmesét adott elő — szintén a gyerekek nagy örömére. Egyébként a tapsolásból derekasan kivették a részüket a jelen lévő szülők, nagyszülők is.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...