×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Gyermekek a rászorulókért

2014.12.03 - 20:24
Megosztás:
Gyermekek a rászorulókért

Több mint 400 gyermek két napon át díszítette a 90 kg mézeskalácsot – jótékony célra

A karácsony, illetve a decemberi ünnepkör hagyományos és elengedhetetlen tartozékai a fűszeres aromájú mézeskalácsból formázott figurák, cukormázzal való díszítésük pedig felnőttnek s gyermeknek egyaránt kellemes szórakozás, jó alkalom a közös ünnepvárásra – és a másokon való segítésre is. Kedden, december 2-án kezdődött a az a nagy mézeskalács-sütési, pontosabban díszítési akció, amely déltől egészen kora estig zajlott Szatmárnémeti egyik legnagyobb pékségében. A csillag, fenyőfa, Mikuláscsizma, félhold vagy éppen alma formájú mézes süteményeket több mint 200 gyermek díszítette, nagy lelkesedéssel és határtalan fantáziával, piros, zöld, fehér és sárga színű cukormázzal. A pékségben óránként váltották egymást az Árva Bethlen Kata Református Óvoda apróságai. A Református Gimnázium harmadik, aztán az előkészítő, majd első osztályosai, Református Gimnázium Tagóvodája és a Hám János Óvoda kicsinyei, illetve a 10-es Számú Általános Iskola kisdiákjai, szüleik és pedagógusaik kíséretében.

A gyermekek szorgos keze alól nem kevesebb, mint 90 kilogramm díszes mézeskalács került ki a két nap alatt, s a díszítés ügyes-bajos műveletében pedig az apróságokat elkísérő felnőttek is részt vettek.

A mézeskalács-díszítési akciónak azonban ezzel még nem volt vége, hiszen december 3-án, azaz tegnap ismét közel 200 gyermek vette birtokba a pékséget és rajzolgatott, díszítgette a mézeseket – s hogy még ünnepibb legyen a hangulat, karácsonyi dalokat is énekeltek közben. A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont, a 10-es és a 21-es Számú Általános Iskola, a Bălcescu-Petőfi Általános Iskola, a Voinicelul és a 6-os számú Óvoda aprónépei, a Református Gimnázium másodikosai, az Aurel Popp Művészeti Iskola diákjai, illetve a Szent Rita Egyesület gyermekcsoportjai is óránként váltották egymást a nagy munkában. Természetesen ők is szüleik, illetve pedagógusaik kíséretében érkeztek a pékségbe, ahol – ugyanúgy, mint kedden – a Fastus munkatársai várták őket és elmondták a díszítés alapvető tudnivalóit. Nemcsak a helyszínt, de a mézeskalácsok alapanyagait is ők biztosították, már múlt pénteken megkezdték a tészta nyújtását, szaggatását, amelyet a gyermekek díszítettek ki, keverték a cukormázat, mutatták a nyomózsák használatát.

Az ott készült finom mézeskalácsok pedig – jelképes összegért – megvásárolhatók lesznek pénteken és szombaton az ünnepváró vásárban, az új központi „gödörben”, ahol a City Rádió, az RMDSZ Szatmár megyei szervezete, a Caritas és a Máltai Segélyszervezet már harmadik alkalommal rendezi meg a Mikulásnapokat – gyermekelőadásokkal, énekkórusok fellépésével, koncertekkel, vetélkedőkkel, karácsonyfa díszítéssel A mézeskalácsok eladásából származó bevételt a Máltai Segélyszervezet hátrányos helyzetű gyermekek és családok segítésére fordítja.