Gyermekekkel töltött szép éveim

Sárközújlakon kezdtem mint óvónő a gyermekekkel való foglalkozást. Mindig szerettem a kicsi gyermekeket, így 36 éven át időm volt megismerni még jobban a kisgyermekek lelki világát. A gyermeknap alkalmával sokat gondolok a gyermekekkel töltött szép időkre. Igyekeztem az ő szintjükre ereszkedni, hogy mindent megértsenek, amit mondok nekik, főleg játékos formában. Sárközön 10 évig dolgoztam, ebből 3 évet iskolában mint pioníroktató, de alig vártam azt az időt, hogy visszakerüljek a melegszívű gyermekekhez. Úgy éreztem, hogy az iskolában nem kaptam azt az őszinte ragaszkodást, amit a kicsit tudtak adni. Nagyon örvendtem annak, hogy a gyermekek mindig otthon beszámoltak az óvodában tanultakról. Sajnos úgy látom, hogy ma ez nem így van, mert hiába kérdezem a szomszéd gyermeket, hogy mit tanultak az óvodában, választ nem kapok. Szerintem ez annak a hiánya, hogy a tanultakat nem ismételik, márpedig az ismétlés a tanultak rögzítése. Még van egy nagyon szép emlék az életemben, a pionírfoglalkozásom alatt, mivel kineveztek az országos pionírtáborba, ahol 16-17 éves lányokkal kellett foglalkozni. Ez a tábor Cheián volt. Haza felé, a vonattal megállva Ploiesti-en, a szülők virágot dobáltak be a fülkébe azért, hogy viszonozzák a gyermekükkel való foglalkozást. Nagyon sokan csodálták ezt a gesztust. Mivel falun voltam, tudtam azt, hogy milyen nehéz az embereknek nyáron a nagy mezőgazdasági munka idején a gyermekek elhelyezése. Így napközi otthont szerveztünk, hogy a szülők nyugodtan tudjanak dolgozni. Egyedül dolgoztam délelőtt és délután azért a kicsi fizetésért, 40-45 gyermekkel. A kollektív gazdaság segített élelemmel, ha hiányzott valami, édesanyámtól kértem és kaptam. Mivel férjhez mentem Szatmárra, a 3-as számú napközibe kerültem. Itt már nehezebbnek tűnt a gyermekekkel való megbarátkozás, aztán lassan itt is ugyanaz a meleg szeretet vett körül. Mivel a magyar csoportnak volt óvónője, egyik napról a másikra román csoportot kellett tanítanom. Ez egy kicsit nehéz volt. Itt azt kell mondjam, hogy magyarnak lenni nehéz volt, de nem lehetetlen. Nagy megelégedéssel vettem tudomásul azt, amikor a bukaresti brigád a 4 csoportból a magyar csoport eredményét látta a legjobbnak. A Megéneklünk, Románia elnevezésű versenyen a magyar csoportom a harmadik díjat nyerte. Így megvolt az eredménye a munkámnak.

A forradalom után igyekeztem megörvendeztetni a szülőket, mivel áttértünk a demokratikus rendszerre. Díszmagyarba öltöztettem őket március 8-án a magyar tánchoz, de volt olyan óvónő, aki azt kérdezte, nem félek-e, hogy megvernek? Ma már más a helyzet, más világban élünk, talán a gyermekek is érzik a nagy demokráciának a szabadságát, és több esetben azt csinálnak, amit akarnak.

Átgondolom a mostani gyermekek nevelését, és nagy csalódást okoz. Habár tudom, hogy a nevelők, óvónők mindent megtesznek a jó eredményért, ennek ellenére nagyon sok a hiányosság a gyermekek nevelésében. A szülők túlságosan kényeztetik, nem nevelik önállóságra őket, nem minden esetben magyarázzák meg a gyermekek rossz cselekedeteinek következményeit.

A televízióban bármilyen filmet megnézhet a gyermek, nem figyelnek arra, hogy rossz vagy jó hatással van-e a gyermekekre. A magyar adásban láttam, hogy egy színésznő négyéves gyermekének gardróbja van, 20-30-féle ruha, és ezekhez megfelelő kellékek. A másik gyermek, ha nem kapja meg, amit szeretne karácsonyra, a kapott pizsamát a földhöz vágja. Az anyuka 5-6-szor kell szólítsa a gyermeket, míg az hajlandó azt csinálni, amit kér tőle.

Ne egymást igyekezzünk utánozni vagy túlszárnyalni öltözetben. Sajnos a mostani társadalomban sokat ront a túldivatozás. Már kicsi korban a gyermek választja ki, ami kell neki, nem a szülő. Szerintem igyekezni kell ezeknek az igényeknek a lecsökkentésére, megmagyarázni, hogy az egyszerű és természetes dolgok a szépek. Próbáljuk átadni azt, amit a szüleinktől kaptunk, a nevelők és a szülők iránti tiszteletet, egymás iránti szeretetet. Igyekezzünk otthon a családban szépen beszélni egymással, ne hangoskodjunk. A gyermekek mind az óvónő, mind a szülő hangoskodó beszédét hamar átveszik. Ezért ordítva játszanak a lakásban és a szabadban is.

Szeressük a gyermekeket, a szeretet jutalom, annak kell adni, akinek szüksége van rá.

Kívánok minden nevelőnek sok türelmet, nyugodt fellépést a gyermekekhez, hogy a gyermekek is átvegyék a nevelők példáját. Érvényesüljön az a mondás, hogy amilyen a szülő, olyanná válik a gyermek is az életben.

Molnár Erzsébet,

nyugdíjas óvónő