×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Gyermeknap Börvelyben

2015.06.08 - 07:52
Megosztás:
Gyermeknap Börvelyben

Az RMDSZ börvelyi szervezete szombaton ötödik alkalommal szervezte meg a gyermeknapot, amelyen nagy számban vettek részt gyerekek és felnőttek egyaránt.

A felújított napközi óvoda udvarán reggeltől gyülekeztek a családok, hogy részt vegyenek ezen a vidám napon. A szervezők háromféle gulyást főztek, az ételek illata árasztotta el a környéket, az asszonyok fánkot sütöttek. Amíg az ételek készültek, a Bekek hagyományőrző együttes szórakoztatta a résztvevőket. Kiss Zoltán polgármester elmondta, hogy a börvelyiek nagy hangsúlyt helyeznek a helyi népszokások életben tartására. A hagyományőrző együttes igyekszik megismertetni és megszerettetni a fiatalokkal a népdalokat és néptáncokat, de az idősebbek is szívesen látják őket, hiszen az utóbbi időszakban egyre kevesebben dalolnak és táncolnak, az ilyen jellegű találkozók viszont kedvet adnak a múltidézéshez.

 

A börvelyi vállalkozók és magánszemélyek adományai segítségével minden évben összeállítanak ajándékcsomagokat a gyerekeknek, ebben az évben kétszáznegyven, egyenként nyolc lejt érő ajándékcsomagot osztottak ki, az eseményen jelen volt Erdei D. István parlamenti képviselő is, aki sokat tesz a börvelyi magyarság megerősítéséért. Az ajándékcsomagok átadása után a résztvevőket gulyással és fánkkal kínálták, amíg a gyerekek játszadoztak, a szülők elbeszélgettek közös dolgaikról. Börvely azon települések egyike, ahol mindeddig megmaradt a magyarság számaránya, a gyerekek a helyi hagyományokat követve nevelkednek, ezért az idegen kultúrák romboló hatása itt kevésbé érhető tetten.