Gyermeknapot tartott a baba-mama klub is
Utoljára módositva: 2014-05-30 20:48:44

Csütörtök délután gyerekjárgányos, „motoros” felvonulással kezdődött a nagykárolyi baba-mama klub által szervezett idei gyermeknapi rendezvény. Az eseményre igen szép számban érkeztek a klubos anyukák, a gyerkőcök, sőt még néhány apuka is részt vett a felvonuláson. A menet a Károlyi-kastély főbejáratától egészen a központi szökőkútig haladt. Immár hagyományosnak számít, hogy a klubos gyerekekkel körbejárják az anyukák a szökőkutat, miközben közös énekléssel teszik oldottabbá és kellemesebbé a rendezvényt. Ezt követően a szökőkút övezetében aszfaltrajzolás kezdődött, majd a gyermekek és az anyukák, kiegészülve Márkus Katalin óvónővel, a klubos találkozók helyszínéül szolgáló kastélybeli terembe vonultak. Itt a közös játszást rajzolás, festés, kézműves-foglalkozás követte. A gyermekek gipszmedállal ékesített nyakláncot, illetve szélforgót készítettek. A rendezvény mondókázással ért véget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Tulipánláz
Ma, 15:00
A 17. századi Amszterdamban az elárvult Sophiát házasságba kényszerítik egy vagyonos és befolyásos kereskedővel, ami anyagi biztonságot, de egyben boldogtalanságot is jelent a lány számára. Amikor férje portrét rendel róla, szenvedélyes viszonyba bonyolódik fiatal festőjével. Hogy elmenekülhessenek a kereskedő messzire érő kezei elől, a két szerelmes mindent kockára téve beszáll a tulipánhagyma-üzletbe, abban a reményben, hogy a megfelelő mennyiségű hagymával elég pénzre tesznek szert szabadságu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 17:00
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Amerikai bérgyilkos
Ma, 19:00
Mitch Rapp (Dylan O Brien) életét egy szörnyű tragédia árnyékolja be: egy terrorista támadás során a szeme láttára ölik meg a menyasszonyát. A mindenre elszánt férfi személyes bosszút esküszik, egyetlen célja, hogy kiiktassa a kegyetlen merénylőket. Az egykori sikeres atlétára a CIA igazgatóhelyettese, Irene Kennedy (Sanaa Lathan) is felfigyel: felveszi Mitchet az ügynökség elit terroristaelhárító programjába, majd a hidegháborús veterán, a kőkemény Stan Hurley (Michael Keaton) kezeire bízza. A
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:00
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 27.
Talán érdemes lenne még egyszer átgondolni, hogy mit veszíthet, ha főnöke nem fogadja majd olyan pozitívan újítási javaslatait. Fogalmazzon óvatosan!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 27.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...