Gyönyörű képek várják a látogatókat
Utoljára módositva: 2018-02-04 15:57:56

 

Szombaton délután került sor a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által meghirdetett XVII. Nemzetközi Magyar Fotószalon kiállítási anyagát tartalmazó tárlat megnyitójára.

Újabb rangos kiállítási anyaggal állt közönség elé a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub az elmúlt hétvégén. Ahogy az az utóbbi években lenni szokott, idén is elhozták a XVII. Nemzetközi Magyar Fotószalon legjobb alkotásait a nagykárolyi Károlyi-kastélyba. A szombat délutáni megnyitón elsőként dr. Hágó Attila Nándor, a Vasile Vénig László Fotóklub elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Nyitóbeszédében megemlékezett arról a négy évvel ezelőtti időszakról, amikor először vették fel a kapcsolatot a Magyar Fotóművészek Világszövetségével, amely egyből pozitív választ adott kérésükre, miszerint a Partiumba is hozza el kiállítási anyagát. A tavalyi pályázatra is négy kategóriában lehetett nevezni: szabad színes és fekete fehér, Arany János élete és költészete (2017 Arany János-emlékév volt), Magyar népzene és S’Örömre fel! (sörfogyasztás, sörkultúra, -gyártás, -forgalmazás, stb. a Magyar Kereskedelmi Múzeum felkérésére) kategóriákban. Hágó Attila Nándor elmondta, hogy minden évben van a magyar népművészettel, a magyar néppel kapcsolatos témakör, az előző évben pl. a magyar népmese volt a megadott témakör. Ezt követően Bikfalvi Zsolt a Magyar Fotóművészek Világszövetségének képviselőjeként szólt a közönséghez. Elmondta, hogy a fotópályázat beküldési határideje tavaly augusztus volt, az első budapesti kiállításra pedig szeptemberben került sor. A vándorkiállításnak régen nem volt nagy hagyománya felénk, az elmúlt években viszont rendszeresen elhozzák a tárlatot Nagykárolyba, sőt, a bukaresti Balassi Intézetbe is. Összesen 17 helyen mutatják be a tárlatot. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének célja a magyar kultúra népszerűsítése az egész Kárpát-medencében és azon túl is. A kiállított képek online is megtekinthetők a Magyar Fotóművészek Világszövetsége honlapján (www.mfvsz.com), függetlenül attól, hol élünk — tájékoztatott Bikfalvi Zsolt. Természeten a tárlat a Károlyi-kastély nyitvatartási idején belül személyesen is megtekinthető. Szolomájer Tímea, a kulturális központ munkatársa Arany János-versekkel biztosította a kultúrműsort az eseményen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországi munkalehetőség (nő-férfi) beteggondozói munkakörben, Bayern-Nünberg környékén. Jelentkezni...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség (nő-férfi) beteggondozói munkakörben, Bayern-Nürnberg környékén. jelentkezni...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Tini titánok, harcra fel! - A film
Ma, 17:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A kém, aki dobott engem
Ma, 18:40
Audrey (Mila Kunis) és Morgan (Kate McKinnon) a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija (Justin Theroux) kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak. A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbá
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Hol nyaralsz legszívesebben?
Tengerparton
Hegyekben
City Tour-on
Ahol a pénztárca engedi
Nincs pénzem nyaralásra
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. augusztus 20.
Túl sokat beszélsz hétfőn. Mostanában egyre többet és többet beszélsz, és egyre kevesebbet cselekszel. Ez pedig oda vezethet, hogy mindenki unja a szavaidat, te magad is. Talán te magad is arra vágysz hogy a szájhősködés helyett a valódi cselekvésnek add át a helyet. Ma tedd meg azt, amiről már régóta beszélsz és csak beszélsz.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. augusztus 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1/2 csomag leveles tészta, 50 dkg csiperke gomba, 30 dkg füstölt kolbász, 2 gerezd fokhagyma, 6 dl tej, ...