×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Győzelem és elődöntő a VSK-nak

2020.03.04 - 20:17
Megosztás:
Győzelem és elődöntő a VSK-nak

Egy felejthető első és utolsó negyed után behúzta a târgoviștei mérkőzést a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata, és mivel a Sepsi is hozta a kötelezőt Aradon, ezért eldőlt, hogy a Procaccini együttese a második helyen zárja a középszakaszt.

Megnyerte a Szatmárnémeti VSK a CS Municipal Târgoviște otthonában játszott bajnoki mérkőzést, így az A-csoport középszakaszának utolsó fordulója előtt a második a táblázatban – és ott is marad.

A szerdai mérkőzés Ancuța Stoenescu és Bernice Mosby kosárváltásával indult, majd a VSK amerikai játékos dobott még ötöt, és másfél perc után már 7–2-re vezetett a szatmári alakulat. Ezután jött azonban a hullámvölgy, amiből a 15. percig nem is sikerült felállnia Mauro Procaccini edző csapatának. Beszédesek voltak az első negyed végi statisztikai adatok, amiből kiderült, hogy az első tíz percben a VSK játékosainak összesen 11 dobáskísérlete volt a târgoviștei 23-mal szemben. A lepattanóknál is simán vert az ellenfél, hiszen 13-at gyűjtött be Cătălin Tănase csapata, és csupán 6-ot a VSK. Viszont az eladott labdák számánál vertük a CSM-t, hiszen ők csak 3-szor passzoltak hibásan, viszont a VSK játékosai 7 passzt rontottak tíz perc alatt.

Talán nem túlzás állítani, hogy sikerült a nyolc pontos hátrányt tartani a negyed végére (20–12), viszont a hazai csapat a második negyed elején, az első támadásából beállította a 11 pontos fórt (23–12). Maja Mikljkovicsnak sem ment a játék, négyből csak egy szabaddobása talált be az első negyedben. Viszont a lepattanóknál, az eladott labdáknál és a támadó dobásoknál sikerült kicsit feljavítani az arányokat, így a szünetig sikerült felzárkózni két pontra (37–35). A CSM ugyanis többet dobott kosárra, mint a VSK, viszont a szatmáriak már többet kísérleteztek, és a 38–44 százalékos pontosság sokat nyomott az eredmény alakulásában. Ráadásul felére csökkent a szatmári eladott labdák száma (3), a lepattanók begyűjtésénél pedig duplázott a teljesítmény (13).

Fordulás után a VSK ott folytatta, ahol abbahagyta az első félidőt. Lauren Ervin és Miljkovic pontjai indították a harmadik negyedet, és ezzel ismét szatmári előnyt mutatott az eredményjelző (37–39). A 25. percig tartotta a lépést az erősebb ellenfelével a hazai csapat (49–48), azonban innen átvette az irányítást a VSK, és már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Az egykori târgoviștei ifi Carla Popescu triplája még csak kilencet tett a két csapat közé (49–58), azonban a maximális különbséget Alina Podar állította be a 38. percben (54–75).

Az utolsó tíz perc egyébként nem tett jót a kosárlabda népszerűsítésének. Mindkét csapat a leggyengébb formáját mutatta, így történhetett meg, hogy amatőrök meccsére emlékeztető 5:13-as részeredményt jegyeztek tíz perc alatt.

Ezzel a győzelemmel viszont a VSK biztosította helyét a bajnoki elődöntőben. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ugyanis 85–70-re győzött szerdán az FCC Baschet Arad vendégeként, így a VSK egész biztosan nem veszítheti el a második helyét a táblázatban. Ez azt is jelenti, hogy a rájátszásban a szatmáriak nem kell pályára lépjenek a negyeddöntőben.

Nemzeti Liga, középszakasz, A-csoport, 9. forduló

CS Municipal Târgoviște – Szatmárnémeti VSK 58–76 (20:12, 17:23, 16:28, 5:13)

Târgoviște (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Alina Chivu (21/2/1), Gabriela Toma (6/6/0), Gabriela Irimia (5/5/2), Nicoleta Ghita (8/5/0), Ancuța Stoenescu (11/7/7) – Ilinca Păun (2/1/1), Evelina Petrof (3/1/0), Alexandra Robotin Auier (2/0/0), Laura Brebene, Maria Tănase (0/1/1). Vezetőedző: Cătălin Tănase.

VSK (pontok száma/lepttanók/gólpasszok): Bernice Mosby (21/11/7), Oláh Andrea (10/5/3), Maja Miljkovic (12/4/1), Alina Podar (9/4/2), Lauren Ervin (15/11/0) – Carla Popescu (7/4/1), Adina Pop, Szmutku Renáta, KÁdár Annamária, Andreea Huțanu (2/2/0). Vezetőedző: Mauro Procaccini.

FCC Baschet Arad – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 70–85

Brassói CSTBv Olimpia – Kolozsvári Universitatea 91–61

A csoport állása

1. Sepsi-SIC 25 pont

2. SZATMÁRNÉMETI 23

3. Arad 21

4. Târgoviște 17

5. Brassó 16

6. Kolozsvár 15.

Pesek Attila