Gyulafehérváron kezdenek a kosarasok
Utoljára módositva: 2014-04-01 17:56:19

A negyeddöntők első mérkőzéseivel kezdődik a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszása. Az alapszakasz hetedik helyén záró VSK a második pozícióból kezdő Gyulafehérvár vendége lesz szerda délután.

Harcot ígérnek a VSK játékosai

Szerda délután 18 órától Gyulafehérváron kezdődik a Szatmárnémeti VSK-nak a női kosárlabda rájátszása: a két nyert mérkőzésig tartó párharc favoritja a mai vendéglátó CSU, de Éles Péter, a szatmári együttes vezetőedzője elmondta, nem kirándulni mennek Fehérvárra, küzdeni fognak az utolsó percig.

„Jó a hangulat a csapaton belül, ezert egy jó játékra számítok. A Gyulafehérvár a párharc toronymagas esélyese, de nem adjuk fel a küzdelmet! Mindenképp emelt fővel szeretnénk lezárni egy – a körülményeket figyelembe véve – jó szezont” – nyilatkozta lapunknak Éles.

„A bajnoki cím egyik esélyese ellen játszunk. Nekünk az a célunk, hogy jó teljesítményt nyújtsunk és emelt fővel hagyjuk el a pályát” – mondta a csapatkapitány, Orosz Andreea.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, a VSK-nak 13, a CSU-nak 4 győzelme van. Igaz, a tucatnyi szatmári siker még az előző évekből származik, amikor a VSK minden idény végén a dobogón zárt. Tavaly éppen a CSU elleni párharcban szerzett bajnoki bronzérmet a szatmári csapat (akkor a VSK a hatodik helyről várta rájátszást). Ebben az idényben fordult a kocka, hiszen a CSU jelentősen erősített, többek között a VSK korábbi játékosaival, Anemarie Părău-val és Khadijah Whittingtonnal. Ebben a felállásban a legutóbbi CSU – VSK bajnokin, az alapszakasz visszavágóján 99–49 arányban győztek a fehérváriak. De a mai mérkőzés eredményétől függetlenül a szatmári csapatot egy mérkőzésen láthatjuk ebben a felállásban hazai pályán is, hiszen a párharc vasárnap a Both Katalin Sportteremben folytatódik. Ha mindkét meccset megnyeri a Miroslav Popov vezetőedző csapata, akkor a VSK 7. helyen zárja a bajnokságot, míg a CSU elődöntőt fog játszani.

Női kosárlabda, rájátszás, play–off, 1. mérkőzések

Gyulafehérvári CSU – Szatmárnémeti VSK

Aradi ICIM – Temesvári Danzio

CSM Târgovişte – Brassói Olimpia

Sepsiszentgyörgyi Sepsi–SIC – BCT Alexandria

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:25
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...