×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
9 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

Ha május, akkor az érdi Marianum…

2012.05.16 - 09:55
Megosztás:
Ha május, akkor az érdi Marianum…

„Ha május, akkor érdi testvériskola”, akár így is kezdődhetne a beszámoló, hiszen immár nyolcadik éve szinte menetrendszerűen májusban vendégül látja a Hám János Iskolaközpont az érdi Marianum Általános Iskola diákjait és tanárait.

Idén sem történt ez másképpen, így május 8-11. között a két iskola diákjai és tanárai (36 fő) ismét együtt tölthettek néhány napot s közös programokon vehettek részt. Az érdi diákok vendéglátóikkal töltötték az első délutánt, másnap pedig a felújított erdődi várat útba ejtve, az erdődhegyi Helga Winter házban iskolánk spirituálisa, Miklós Claudiu SJ és Frigy Szabolcs tanár úr közös játékos foglalkozást szervezett a kis csapatnak.

Csütörtökön, május 10-én reggel izgatottan gyülekezett a csapat, s kezdetét vette a várva-várt kirándulás Gyulafehérvárra, Kolozsvárt érintve. Már itt elkezdődött a nagy kaland, hiszen az eddig csak történelem- vagy magyar irodalom könyvekből ismert nagyjaink sírjánál jártunk a Házsongárdi temetőben, ellátogattunk igazságos Mátyás királyunk szülőházához, fényképezkedtünk Fadrusz János méltán híres Mátyás szobránál, s meglátogattuk a Szent Mihály-templom mellett a Ferencesek templomát is. A Farkas utcai templomban érdekes előadást hallgattunk a Mátyás király alapította templom történetéről. Eljutottunk a Báthory Gimnáziumhoz (egykori piarista rendház és gimnázium), az Unitárius Brassai Sámuel Gimnáziumhoz, a Sapientia Egyetemhez (Bocskai István fejedelem szülőháza), valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetemhez is. Sok élménnyel gazdagabban folytattuk utunkat, s egy gyönyörű barokk templom szomszédságában épült, bolgár szerzetesek által alapított kolostorban szálltunk meg, Alvincen.

Másnap reggel utaztunk Gyulafehérvárra, ahol előbb a híres Batthyaneum könyvritkaságaiba nyerhettünk betekintést, közöttük is a leghíresebb az Aranylegendárium és a Gyulafehérvári-sorok néven ismert harmadik legrégebbi magyar nyelvemlék. Ezután érdekes és hangulatos városnézésben volt részünk, Ft. Köllő Tibor atya mutatta be a helység nevezetességeit, s kalauzolt végig a városon, a román stílusú három hajós gyönyörű Székesegyházon, melynek kriptájában alkalmunk volt boldog emlékű Márton Áron püspök úr sírjánál imádkozni. A diákokkal együtt meghatottan álltunk Hunyadi János és László sírjánál, valamint Izabella királynénak és János Zsigmond, Erdély első fejedelmének szarkofágjánál. Sétánkat a Teológia és Püspökség épületénél fejeztük be, ahol meglepetésünkre és nem kis örömünkre ismerős arcokat láttunk: iskolánk jelenlegi és volt diákjait, akik közül többen is teológiai hallgatók. Ebéd után még megnéztük a 90 éve épített ortodox koronázó katedrálist.

A kellemesen fárasztó nap délutánján búcsút vettünk egymástól, s mindkét csapat hazaindult. Bár hosszú volt az út, volt elég élmény, amin gondolkodni lehetett, emlékezni, s tervezni a következő találkozást.

Bara Gabriella, angol szakos tanár