Ha nem lesz DNA, nem lesz korrupció
Utoljára módositva: 2014-01-31 15:06:08

Az egyik már levitézlett, de még mindig nagy befolyással rendelkező vállalkozó-politikus nemrég azzal az ötlettel állt elő, hogy Románia számára az lenne a megoldás, ha megszüntetnék a DNA-t. Így beléphetnénk a schengeni övezetbe, mert nem lenne olyan nagy a korrupció, és a gazdaság is jobban erősödne. Ha ezt egy hétköznapi ember mondaná, legfeljebb mosolyognánk egyet, és azt mondanánk megvont vállal, hogy ennyit ért ő abból, ami körülötte történik. Persze az említett politikusnak is igaza van, hiszen ha nem lenne DNA, valóban nem lenne korrupció, mert nem lenne, aki azt leleplezze. No de mit szóljunk, ilyen a mi világunk. Az elmúlt évben a hatóság ötvennyolc bűnügyi iratcsomót kezelt, közülük tizenhatot saját kezdeményezésből indítottak, a többit különböző ügyészségektől vettek át. Összesen ötvenhat gyanúsítottat vizsgáltak ki, közülük negyvenketten a belügyminisztérium kötelékében dolgoztak. Az elmúlt évben tíz büntetőjogi iratcsomóban állítottak ki vádiratot huszonnégy névre, ebből tizenkét vádlott belügyes. Ha nem lenne DNA, ezekre a vizsgálatokra sem került volna sor. De nem csak a DNA van útjában az előrehaladásnak. Gondoljunk csak arra, hogy a büntető törvénykönyv módosításával a törvényhozó kiemelten fontos társadalmi értékek védelmét csorbítaná. Éppen azokat akarja kivonni a büntetőjogi felelősség alól, akik fontos állami tisztségeket töltenek be, akik hatalmi helyzetben vannak, akiknek bűncselekményei érinthetik a közintézmények szabályos működését, valamint a társadalom egészére kiható döntéshozatalt. Számukra valóban az a jó, ha megszűnik a DNA, és ha rajtuk múlik, meg fogják szüntetni. Tisztelet a kivételnek, egyre mélyebbre süllyed a politikai elit. A pártok egyre mélyebbről felkapaszkodott tagjaikat vagy szimpatizánsaikat ültetik vezetői székekbe, aminek megvan az eredménye. Csődöt mondtak a vészhelyzetekben, ismét kiderült, milyen szervezetlen, mennyire gyenge lábakon áll az agyonpolitizált, igen drága pénzen működtetett államapparátus, a választott, kinevezett vezetők mennyire nem értenek dolgukhoz, képtelenek döntéseket hozni, felelősséget vállalni. Ha a múlt hét elején történt repülőbaleset előre nem látható szerencsétlenség volt, a néhány napja beköszöntött havazás cseppet sem nevezhető meglepőnek. Kimondani is sok, hogy mennyi pénzt költ a kormány hóeltakarításra: a hó előbb-utóbb elolvad, a pénzt eltakarítják valakik. Hogy hova tűnnek a pénzek, ne kérdezze meg senki, mert az csorbítja az ország tekintélyét.

 Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
The Disaster Artist
Ma, 17:45
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 19:40
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 18.
Környezete nem tudja eldönteni, hogy ilyen tévedhetetlenek a megérzései vagy egyszerűen csak kiváló informátorai vannak.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...