×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Hadadi fiatalok utaznak Franciaországba

2012.08.16 - 18:16
Megosztás:
Hadadi fiatalok utaznak Franciaországba

Kaszta András, a hadadi Wesselényi Általános Iskola igazgatójának irányításával, tizenhat Hadad községben élő fiatal utazik Franciaországba, az EU által meghirdetett „Fiatalok akcióban” program keretében.

 

 

Hadad község polgármesteri hivatala és a franciaországi Checy között több mint húsz éve jött létre kapcsolat. Checy egy hét települést összefogó szolidaritási tanács központja, akkori elnöke Jean-Claude Girard nyugalmazott iskolaigazgató volt. A franciák 1990-ben jártak első alkalommal Hadadon, ekkor hozták az első segélyszállítmányt, amit a község lakosai közt osztottak szét. Az egyik legjelentősebb segítség az ivóvízhálózat kiépítésének a finanszírozása volt. A hét francia település és Hadad község polgármesteri hivatala 2007-ben hivatalosan is aláírta az együttműködési szerződést.

Az eddigi kapcsolat eredménye többnyire az iskolák közötti együttműködés terén látható. Az első évben a franciák iskolai bútorokat és tanszereket hoztak. 2000 és 2010 között évente minden szeptemberben 900 euró értékű tanszert vásárolt az iskola Romániában, amit a franciák fizettek. 1995 és 2000 között Hadad község minden iskolájában finanszírozták a vezetékes víz bevezetését, Győrteleken és Hadadnádasdon épületen belüli mosdóhelyiséget alakítottak ki.

2010. szeptember 5-én Franciaországban ünnepelték meg a kapcsolat létrejöttének huszadik évfordulóját. Ekkor döntöttek a további együttműködés formájáról is. Egyetértettek abban, hogy ha a kialakult kapcsolatot meg akarják tartani, és tovább akarják fejleszteni, nagyobb szerephez kell juttatni az ifjúságot az önálló kezdeményezések megvalósításában. Ezt követően Kaszta András, a hadadi Wesselényi Általános Iskola igazgatója az EU által meghirdetett „Fiatalok akcióban” program keretében pályázatot készített. A „Multikulturális tapasztalatcsere a hadadi és a checy-i ifjak között” című pályázat a kapott pontok alapján a tizenegyedik volt a háromszázhatvan benyújtott, negyvenhárom sikeres pályázat közül.

 

Közös program

 

A nyertes pályázat lehetőséget biztosított arra, hogy tavaly Hadadon közös program keretében ismerkedjen és a programnak megfelelő tevékenységben vegyen részt tizenhat Hadad környéki és tizenhat francia fiatal. A francia ifjak tavaly augusztus 15—31. között tartózkodtak Hadadon. Májusban franciaországi önkormányzati képviselők, júniusban az ifjak képviselői voltak előlátogatáson Hadadon, amikor véglegesítették a programot, megalkották a belső rendszabályzatot stb. Augusztus 5-én érkezett egy román származású francia fiatal, aki tíz napon át adott angol nyelvleckéket a tizenhat hadadi fiatalnak, hogy könnyebb legyen számukra a társalgás. Ugyanez történik most Checy-ben is, hiszen az angol Franciaországban is idegen nyelv. Vasárnap tizenhat Hadad községben élő fiatal indul Checy-be, és két hetet fog Franciaországban tölteni.

Elek György