×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Hagyományápolási rendezvény diákoknak

2014.01.13 - 07:49
Megosztás:
Hagyományápolási rendezvény diákoknak

Szatmár megyéből tíz középiskolás diák vesz részt azon a rendezvényen, amelyet a Kölcsey Társaság szervez január 16–19. között.

Kölcsey: Összetartó erő a nemzet és a mai ifjúság számára címmel szervez hagyományápolási rendezvényt középiskolások számára a Kölcsey Társaság Szatmárcsekén, január 16–19. között. Január 16-án a résztvevők meglátogatják a Kölcsey–emlékszobát, a katolikus és a református templomot, valamint a temetőt. Este zenés beszélgetésen ismerkednek a különböző iskolákból érkező tanulók. 17-én délelőtt tudományos előadások hangzanak el: Kölcsey és Cseke, A Parainesis elveinek aktualitása a mai fiatalok nevelésében, A Kölcsey-hagyomány ápolása a Partiumban és A politikus Kölcsey címmel. Közben szavalóversenyt is szerveznek, amelyen minden iskolából egy tanuló vehet részt. Délután Szatmári körúton vesznek részt a tanulók, amelyen felkeresik a térség kulturális, művészeti és természeti értékeit (Tiszacsécse, Milota, Tiszabecs, Kölcse, Nagyszekeres, Cégénydányád, Fehérgyarmat, Penyige, Túristvándi). Este, Mit jelent a mai fiatalnak és nekem Kölcsey és a Hymnus hagyománya? címmel rendeznek kerekasztal-megbeszélést. Szombaton Kölcsey nyomában szerveznek kirándulást Álmosdra. Útirány a Kölcsey–emlékház, a Miskolczy kúria, a középkori református templom, a J. Kádár-gyűjtemény, a „posta–múzeum”, majd az álmosdi csata emlékművét látogatják meg. Nyírbátorban bejárják a történelmi sétányt, meglátogatják a minorita templomot és a református templomot. Este elbírálják a beadott pályamunkákat, kihirdetik az eredményeket, majd a tanulók beszélgetnek a Kölcsey Társaság és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör vezetőivel. Vasárnap a tanulók részt vesznek a Magyar Kultúra Napjának ünnepségén. A romániai Szatmár megyéből tíz tanuló vesz részt (Szatmárnémeti, Nagykároly és Tasnád), ugyancsak tíz tanuló Nyíregyházáról és Fehérgyarmatról. A rendezvénnyel a szervezők hagyományt óhajtank teremteni, már nyáron, augusztus első napjaiban, a második ilyen rendezvényt szeretnék megtartani, nagyobb létszámmal és bevonva a felvidéki és kárpátaljai tanulókat is.