Hálát mondtak Nagykárolyban a hetvenöt évért
A nagykárolyi Szentlélek egyházközösség jubileumi ünnepségén, augusztus 18-án tizenegy órától Schönberger Jenő püspök a szentségek tiszteletének elmélyítését és a velük való élést ajánlotta a hívek figyelmébe mint a megmaradás eszközét.
Borota Ottó plébános a nagykárolyi Szentlélek-plébánia alapítása óta eltelt hetvenöt évet bemutató előadásával kezdődött augusztus 18-án, szombaton tizenegy órától a plébánia jubileuminak nevezett ünnepsége, amelyen a hívekkel együtt adott hálát a kegyelmekért Schönberger Jenő püspök is. A főpásztor az előadást követően mutatott be szentmisét jelen levő papjaival. A bevezetőben emlékeztetett, hogy a Szentlélek-plébánia háborúban született és diktatúrában nevelkedett, reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy jövővel is rendelkezik: „A nehézségek soha nem elbátortalanították, hanem megerősítették a közösséget. Hálát adni jöttünk nemcsak a jó dolgokért, hanem a nehézségekért is, amelyek edzettek bennünket, és kérjük a Jóisten további segítségét a közösség minden tagjára, hogy ne távolodjanak el Istentől, hanem erősödjenek és éljenek hálával.”
Szentbeszédében a szentségeket ajánlotta a hívek figyelmébe, kérve, hogy tulajdonítsanak megfelelő fontosságot nekik, hiszen csak velük, az általuk közvetített kegyelem révén lesz jövő: „Amikor a plébánia alapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepeljük, tudatosítsuk, hogy a plébánia a hívek közössége! Legyünk irgalommal és szeretettel egymás iránt, hogy közöttünk valóban Isten Lelke működjön! Az egyház fennmarad a világ végéig, de ahhoz, hogy itt, a mi egyházmegyénkben és ebben a plébániai közösségben is fennmaradjon, újra fel kell hogy fedezzük a szentségeket. Az egyházmegyénkben a Kegyelem Éve van, emlékezzünk rá, hogy minden kegyelemnek a forrása a hét szentség! Ismerjük ezeket, de talán nem tulajdonítunk nekik olyan fontosságot, mint kellene. Tudjuk-e, mi történt a keresztségben? Isten gyermekei lettünk, és olyan kapcsolat született köztünk és keresztény testvéreink között, ami erősebb a rokoni kapcsolatnál. Mi, keresztények közelebb kell hogy álljunk egymáshoz, mert mi Krisztusban lettünk testvérek. A bérmálás szentsége, a nagykorúság szentsége, amelyben nemcsak meghívást kaptunk az isteni életre, hanem küldetést is, hogy elmondjuk, miért hiszünk, hogy tanúságot tegyünk, Isten mennyire szeret minket. Az oltáriszentség, Jézus teste és vére a kenyér és a bor színe alatt lelkünk tápláléka. Itt van közöttünk az Úr, nem hagyott el minket. A lelkünket táplálnunk kell az égi kenyérrel, mert máskülönben nem lesz bennünk élet. És nem lesz élete a közösségnek sem, ha nem él az eucharisztiával. Mi gyarlók vagyunk mindannyian, és rászorulunk a bűnbánat szentségére. Amikor eltévesztjük a helyes utat, Isten a bűnbánat szentségével megadja az újrakezdés lehetőségét. Isten nagy kegyelme, hogy van egyház, és az egyházi rend szentségét felveszik a hivatást érzők. Mindig lesznek papok, akik kiszolgáltatják a szentségeket és szentmisét mutatnak be. Aztán tekintsük a betegek szentségét, amely azt üzeni számunkra, van értelme a szenvedésnek. Isten nem hagy magunkra a szenvedésben sem, mellettünk áll, velünk szenved. Végül pedig ne feledjük, hogy a házasság is szentség! Ma, amikor annyi támadás éri a házasságot, tudnunk kell, hogy így lesz jövője az emberiségnek, így lesz jövője az egyháznak és a helyi közösségeknek. Bízzunk, reméljünk, tegyük meg, ami tőlünk telhető! Ha újra felfedezzük Isten szeretetét a szentségekben, ha a szeretetében és a szeretetével élünk, akkor lesz jövőnk. Rajtunk, rajtatok múlik, akik most itt vagytok.” A szentmise végén Borota Ottó plébános köszönetet mondott mindenkinek a segítségért és részvételért, majd agapéra hívta a jelenlevőket.
