Halep készülhet a Bajnokok Tornájára
Utoljára módositva: 2019-09-29 14:22:09

Zsinórban hatodik éve lesz résztvevője a sencseni Bajnokok Tornájára a korábbi világelső roman teniszező, Simona Halep. A konstancai lány bejutott pekingi torna második fordulójában, a pontszámok alapján pedig már nem érheti be senki, így biztos ott lesz a harmadik biztos résztvevője az évzáró versenynek.

A világelső ausztrál Ashleigh Barty már hetekkel korábban biztosította helyét a tornán, a két héttel ezelőtti csengcsoui WTA-torna-győzelmével pedig a cseh Karolina Pliskova is kiváltotta jegyét Sencsenbe.

Wimbledon első román bajnokának mostanig kellett várjon, hogy meglegyen az elegendő pontszáma a 14 millió dollár összdíjazású versenyen való részvételhez, amelyen csak nyolc női teniszező fog küzdeni.

Halep a 8,2 millió dollár összdíjazású pekingi WTA-torna első fordulójába 6:1, 6:1-re győzte le a svéd Rebecca Petersont. A világranglista hatodik helyét elfoglaló román teniszező a második fordulóban az orosz Jekatyerina Alekszandrova (WTA 39.) és az amerikai Bernarda Pera (WTA 81.) közötti mérkőzés győzteséval fog küzdeni. 2017-ben Halep bejutott a pekingi torna döntőjébe, ahol aztán vereséget szenvedett a francia Caroline Garciától, de elődöntőbeli győzelme révén pályafutása során először került a világranglista élére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...