Halványul a kollektív emlékezet

A mi forradalmunk — Elmesélt történelem, Temesvár ’89 címmel rendeztek konferenciát a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen a 30 évvel ezelőtti sorsfordító események felidézésével.

A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa támogatásával megszervezett egyetemi emléknap két részből állt: délelőtt az oral history műfajában hangzottak el élménybeszámolók, visszaemlékezések, reflexiók az 1989-ben történtekről, délután pedig kerekasztal-beszélgetésre kerítettek sort, mindvégig a felsőoktatási intézet dísztermében. A mindenki számára nyitottá tett rendezvényen a meghívottakon kívül diákok, oktatók és érdeklődők vettek részt, köztük több javakorabeli ember is, akik megérték az előző rendszert és annak bukását is.

Az Egyetemisták egyetemistáknak című reggeli panel megnyitásakor Pálfi József rektor köszöntötte plénumban a részvevőket, bevezetésként ő maga osztva meg a hallgatókkal — akik már szinte mindannyian 1989 után születtek —, hogy kolozsvári teológusként miként élte meg a harminc évvel ezelőtti rendszerváltozást. Gellén Kitti és Kovács Zoltán egyetemi hallgatók kérdéseire válaszolva Pásztor Rita, a PKE adjunktusa és Szilágyi Zsolt, a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának tagja egykori temesvári egyetemistákként vallottak arról, hogyan érték meg és élték át a decemberi népfelkeléshez, megtorláshoz és forradalomhoz vezető heteket-hónapokat.

A Tőkés után szabadon című panelben a rektor és a kurátor kérdéseire válaszoló „koronatanú”, maga Tőkés László emlékezett vissza azokra az évekre és történésekre, amelyek őt a népnyúzó kommunista rezsim és az azt kiszolgáló egyházi vezetés egyik legfőbb kritikusává, opponensévé, az 1989-es rendszerváltozás elindítójává avatták. Nem törekedett erre, de a hallgatás falának repesztgetése folyamán a szabadságra vágyók szolidaritása adott neki impulzusokat és erőt ahhoz, hogy kitartson, saját és családja biztonságát is kockáztatva. Egykori temesvári református lelkipásztorként ma is hálás azoknak a presbitereknek és híveknek, akik annak idején segítségére és védelmére keltek a szolgálatban és az ellenállásban. Akkor is, amikor december 17-én hajnalban erőszakkal léptek föl a Tőkés család ellen azok a karhatalmisták, akiket a kilakoltatásukra és deportálásukra rendeltek.

A délutáni kerekasztal-beszélgetést Székedi Levente, a PKE adjunktusa moderálta, aki mellett ezúttal a Sapientia Egyetem két oktatója, Bodó Barna és Bakk Miklós, valamint Ötvös István, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense foglalt helyet. A „hazaiakat” a Pro Universitate Partium Alapítvány két vezetője, Tőkés László elnök és Tolnay István alelnök, egykori temesvári presbiter képviselte. Sorra és egymást váltva osztották meg a romániai forradalommal és a kelet-közép-európai rendszerváltással kapcsolatos élményeiket és gondolataikat a számottevő hallgatósággal, nem minden tragikumot nélkülözve.

Néhány ideológiai, politológiai, terminológiai megközelítéssel is szolgáltak a professzorok, több ellentmondásos szempontot is felvillantottak, de a konklúziót maga Tőkés László fogalmazta meg frappánsan: „Mi akkor nem az ideológián és a geopolitikán gondolkodtunk, hanem a szabadságon.” Eközben Tolnay István figyelmeztetett: három évtized múltán már mindent meg kell magyarázni a fiatalabb nemzedéknek, hiszen sok mindenről nem hallottak, nem tanultak, bizonyos dolgokba bele sem tudják élni magukat. Ráadásul a felnőttek kollektív emlékezete is egyre halványul. Ezt Tőkés európai parlamenti képviselői tapasztalatai alapján azzal toldotta meg, hogy „a nyugatiak a mai napig nem tudják, hogy mi volt itt, és ezt így általánosítva el lehet mondani”.

Körbejárták, hogy miért éppen Temesváron robbant ki a népfölkelés, milyen visszhangjai voltak Magyarországon, ki milyen kockázatokat vállalt a Ceauşescu-rezsim végnapjaiban, és azt is, hogy hol tart most az 1989-ben elindult változások sora. Miközben elégtétellel állapították meg, hogy nagyszerű eredményként lehet tekinteni magára a Partiumi Keresztény Egyetemre is — hiszen ennek a dísztermében egykor a kommunista párt agymosó, lélekölő kurzusait tartották —, azt egybehangzóan állították az asztalnál helyet foglalók, hogy a romániai magyarság helyzete egyáltalán nem rózsás: sem az ország demokratizálása nem teljesedett ki, sem közösségünk jogbiztonsága nem szavatolt. Arra a felvetésre, hogy a temesvári történések forradalomnak tekinthetők-e, Tőkés László például azt mondta: „Népfelkelés robbant ki Temesváron, forradalom lett belőle. De még mindig nincs befejezve.” A jelen lévő fiatalokhoz fordulva tette hozzá: „Rátok vár a feladat, hogy befejezzétek” — majd helytállásra, kitartásra, itthon maradásra és folyamatos önképzésre biztatta őket.