Hamisan zúgó vészharangok

Vészhelyzet, pánik, félelem… de különböző jelzőkkel is lehetne minősíteni azokat az utóbbi időszakban gyakran használt szavakat és kifejezéseket, amelyeknek itt-ott hangot adnak azért, mert bizonyos lapok megszűnésével egzisztenciájuk, másoknak közlési lehetőségük van veszélyeztetve. Azért, mert megszüntették a magyarországi Népszabadság című napilapot, többnyire azok estek kétségbe, akik számára megszűnt az egyik olyan fórum, ahol bírálni, lejáratni, ócsárolni lehetett a magyar kormány politikáját. A sajtószabadság vészharangját húzták és húzzák félre azok a magukat baloldaliaknak nevezők, akik 1989-től a legszigorúbb kapitalista módszereket és eszközöket alkalmazzák.

Az elmúlt napokban újabb szikra pattant ki a romániai magyarság körében miután bejelentették, hogy megszűnik az Erdélyi Riport. Elindultak az SOS-jelzések a sajtószabadság megmentéséért, beadványt készítettek és aláírásokat gyűjtenek, hogy a kiadó ne szüntesse meg a lapot.

Vitathatatlan, hogy minden lap és folyóirat megszűnése sajnálatos, még akkor is, ha az abban közölt véleményekkel, álláspontokkal nem értünk egyet. Nem egyszerű dolog ma már egy napi-, heti- vagy havilap működtetése, a kiadási költségek folyton növekednek, a bevételek viszont ezzel nem egyenesen arányosak. Éppen ezért nem lehet a sajtószabadság elleni lépésnek tekinteni egy lap megszűnését. Rég tudjuk már, hogy a sajtóorgánumok is a piacgazdaság árhullámai közé keveredtek, ezért vált szükségessé, hogy az 1990-es években a legtöbb lap magánkézbe került, ezek egy része független, a nagyobb része valamilyen érdek vagy hatalom eszköze lett. A magyarországi Népszabadság az 1989 előtti munkás-paraszt hatalom idején vezető napilap volt Magyarországon, ez a lap eljuthatott a határon túlra is. A változásokat követően, amikor már a munkásoknak és a parasztoknak nem volt kötelező megvásárolni a lapot, csökkent annak a példányszáma, a jelenlegi baloldal, amelyik le-alászáll, mint a hab a vízen, valóban képtelen egy országos napilapot fenntartani. Az Erdélyi Riport az RMDSZ lapja volt, amit az RMDSZ megrendelésére írtak. A lapkészítők és annak megrendelői nem igazán foglalkoztak azzal, hogy az RMDSZ-tagságnak van-e igénye a lapra, van-e érdeklődés annak a tartamára? Ha lett volna annyi előfizető, ahányan aláírják a beadványt, még ha megoldást nem is, de sokat jelentene. Ha előfizetne a lapra minden választott és kinevezett RMDSZ-es funkcionárius, nem kellene beadvány, mert lenne egy jelzés, hogy van rá igény. Elég sok olyan RMDSZ-es, vezető pozícióban lévő személy van, aki nem tud arról, hogy létezik Erdélyi Riport. Őket kár lenne arra kényszeríteni, hogy előfizessenek, hiszen épp elég kötelezettséggel jár számukra, hogy megtarthassák a pártsegítséggel kapott tisztségüket.

Olyan hírek is szárnyat kaptak, hogy az Orbán-kormány áll a lapok megszüntetése mögött, hogy az anyaország határain túl is tudja irányítani a médiát, hogy befolyásolja a határon túli szavazókat.

Egy biztos, jelzésértéke van annak, hogy a Romániai Magyar Szó után az Erdélyi Riport is elveszítette az olvasótáborát. Kérdés, hogy mit tudna felajánlani egy Budapestről irányított lap a romániai magyarok számára, hogy az ne csak létezzen, hanem olvasott legyen? Közpénzekből bármilyen lap megjelenését lehet támogatni, de a megjelenés nem garancia arra, hogy a támogató eléri céljait. Tudjuk, hogy elég nagy összegeket fordítanak olyan szerkesztőségek működtetésére, amelyek nevetségesen alacsony példányszámú lapokat készítenek, de azok sem jutnak el az olvasóhoz. Azon pedig hosszan lehet vitatkozni, hogy valós-e, indokolt-e a vészharangok megkondítása.