×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Hamiton győzött, Vettel csak a 4. Monzában

2018.09.02 - 17:58
Megosztás:
Hamiton győzött, Vettel csak a 4. Monzában

Lewis Hamilton 6. győzelmét aratta idén, és 30 ponra növelte előnyét Vettelhez képest a VB pontvadászatában.

 

Bár sokáig úgy tűnt, hogy Kimi Räikkönen öt év után ismét futamot tud nyerni, nyolc körrel az Olasz Nagydíj vége előtt Lewis Hamilton átvette a vezetést, és végül az övé lett a győzelem Monzában. Räikkönennek meg kellett elégednie a második hellyel, és bár harmadikként Max Verstappen látta meg a kockás zászlót, a Red Bull versenyzője helyett Valtteri Bottas állhatott fel a dobogóra, Verstappen ugyanis éppen a Bottassszal ütközött, amiért időbüntetéssel sújtották. Így két pozíciót bukott, az első körben Hamiltonnal összeütköző és a mezőny végéről felzárkózó Sebastian Vettel lett a negyedik.

A részben esős péntek és száraz szombat után úgy vágott neki a mezőny a vasárnapi versenynek az Olasz Nagydíjon, hogy bár sütött a nap, az eső fenyegetése nem maradt el.

A pole pozícióból a tavalyi Monacói Nagydíj után várhatta ismét a piros lámpák kialvását Kimi Räikkönen, aki jól kapta el a rajtot, majd hatalmasat fékezett, de meg tudta tartani az első helyet. Sebastian Vettel próbálta támadni a csapattársát, de közben Lewis Hamilton ellen is védekeznie kellett, akivel össze is értek. A Ferrari megforgott, és visszaesett a 18. helyre. A mezőny végén Brendon Hartley Marcus Ericsonnal ütközött. Az új-zélandi számára azonnal véget ért a verseny, ráadásul az elakadt Toro Rosso miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

Az végül három kört töltött ott, az újraindításkor pedig Hamilton résen volt, és meg tudta előzni az élen álló Räikkönent. A finn azonban nem hagyta magát, és mindössze néhány kanyar után visszavette az első helyet. Igaz, utána nem tudott nagyon ellépni Hamiltontól.

Vettelnek a 18. helyről kellett megkezdenie a felzárkózást, és ez jól is ment, bár autója talán nem volt tökéletes állapotban. A 8. körben már a 14. helyen álló Daniel Ricciardót támadta, aki mellett a célegyenesben a DRS segítségével könnyen el is ment.

A 10. körben Fernando Alonsót ismét utolérte a technika ördöge, a spanyol behajtott a bokszutcába, és feladta a versenyt. Közben a sportfelügyelők vizsgálták Vettel és Hamilton elsőkörös esetét, de versenybalesetnek minősítették azt, így egyikőjüket sem büntették. Vettel a 18. körben már a nyolcadik helyen állt.

Az élen Hamilton nem hagyta Räikkönennek, hogy ellépjen, a különbség kettejük között kevesebb mint egy másodperc volt, mikor a finn a bokszutcába hajtott friss gumikért a 21. körben. Hamilton azonban nem jött a következő körben, a Mercedes szerelői kétszer is csak ijesztegettek azzal, hogy kivonultak a gumikkal, majd visszaballagtak a garázsba.

A brit végül a 27. körben kapta meg a friss lágy gumikat, de az elévágás nem sikerült, a brit csak Räikkönen mögé jött vissza a pályára. Az élen ekkor Valtteri Bottas állt, aki még nem járt a bokszban, de a finn egész hétvégén nem találta a ritmust, a ferraris honfitársa nemsoká meg is érkezett közvetlenül mögé.

A 38. körben visszaállt a rend az élen: Bottas is letudta a kerékcserét, ám az első helyre kerülő Räikkönenre is ráfért már egy újabb csere, ugyanis a közeli kameraképekből látszott, hogy igencsak elhasználódtak az abroncsai. Hamilton közel maradt Räikkönenhez, és a 45. körben meg is tudta előzni, amivel átvette a vezetést. Nem sokkal előtte Bottas is megpróbálkozott az előzéssel – a finn a verseny nagy részében Verstappenen próbálta átrágni magát, ám a 43. körben össze is ért autója jobb első kereke a Red Bull bal elsőjével. Az esetet azonnal elkezdték vizsgálni a sportfelügyelők, és végül öt másodperces időbüntetéssel sújtották Verstappent.

Hamilton végül megnyerte a versenyt a finn előtt, és bár harmadikként Verstappen látta meg a kockás zászlót, büntetése miatt a holland visszaesett az ötödik helyre. A negyedik Vettel lett, akinek hátránya 17-ről 30-ra nőtt az összetettben Hamiltonnal szemben.

 

 

Forrás: nemzetisport.hu