Hangulatos Sathmarer Oktoberfest
Utoljára módositva: 2019-09-29 19:47:03

„O’ zapft is!” A hordó megcsapolva! — szabad folyást engedve a sörnek és az általános jókedvnek a németországi Oktoberfest szatmári megfelelőjén. A Vasile Lucaciu sugárúti Svábház udvarán kilencedik alkalommal rendezték meg a Sathmarer Oktoberfestet.

 

Szombaton kora délután vidám ritmusú sramlizene hívogatta az érdeklődőket a szatmárnémeti Svábház udvarára, melynek főhelyén annak rendje s módja szerint szép virágkoszorús söröshordó várta a csapra verést, míg a kockás terítős hosszú asztalok és a faszénparázson piruló bajor, illetve fehér kolbászok, leberkäseszeletek, a fehér terítők alatt lapító kisebb-nagyobb sós perecek és császármorzsák a fesztiválozókat.

A kilencedik alkalommal megszervezett Sathmarer Oktoberfest, azaz szatmári Oktoberfest illatos, ízletes, hangulatos kellékei között egyre többen forgolódtak — ki a szatmári svábok piros-fekete-fehér öltözetében, ki a hagyományos bajor kantáros térdnadrágban, valamint dirndliben és annak modern-mini változatában, s három nyelven hangzottak a beszédfoszlányok innen-onnan. Az egybegyűlteket Karl Heinz Rindfleisch főszervező köszöntötte, majd felkérte Kereskényi Gábor polgármestert: kapja fel a méretes fakalapácsot, és verje csapra a söröshordót — ma már csak a hagyományőrzés felé tett gesztusként illeti ez a feladat a polgármestert (legyen szó akár a szatmári, akár a müncheni Oktoberfestről), egykor azonban komoly jelentősége is volt, hiszen aki egy söröshordót sem tud tisztességesen csapra verni, s pazarolva hagyja elfolyni az itókát, az hogyan is lenne alkalmas egy város, egy közösség ügyes-bajos dolgait igazgatni?!

Nos, Kereskényi Gábornak van már némi gyakorlata a csapra verésben, így a lelkes biztatások közepette két ütésből sikerült is helyére tenni a folyékony kenyér adagolóját, az első korsót pedig ugyancsak hagyományosan Pataki Csaba megyei tanácselnök tartotta a habzó itóka alá, egy sungra, azaz szuszra lehúzva a tartalmát. E minőségmegállapítást követően mindenki a hordó körül tömörült, s jóízűen kortyolta a stuttgarti sörgyárból érkezett finomságot — a szervezők összesen 8 hektoliternyi barna Baisingerrel és világos, szűretlen, nagyon puha fehér habú Schwaben Bräu búzasörrel készültek szomjat oltani. Ez utóbbi egyébként a „das echte Märzen”, azaz „eredeti márciusi” jelzőt is viseli, ugyanis a modern technológia megjelenése előtt a söröket csak a hideg hónapokban, októbertől márciusig, esetleg április közepéig volt szabad készíteni, s a Märzen, vagyis márciusi sör készült utoljára, és hogy elálljon az új sör érkezéséig, ezért testesebbre, tartósabbra főzték.

Attól függetlenül, hogy szőke vagy barna volt-e a tartalmuk, a korsók gyorsan ürültek, nagy keletjük volt a finom falatoknak, s a vidám hangulatot előbb a bélteki fúvószenekar, aztán a Gemeinsam német ifjúsági csoport műsora és DJ Mircea muzsikája vidámította még inkább. Vasárnap 10 órakor hagyományosan a Kálvária-templomban német nyelvű szentmisén vettek részt az oktoberfestezők, majd ismét a Svábház udvara lett a fehérkolbász- és pereckóstoló és a szórakozás célhelyszíne, kora délutántól a Covacs zenekar, majd a méltán közkedvelt, Czier Zsolt vezette mezőfényi fúvósok szórakoztatták a jelenlévőket, az idei szatmári Oktoberfest pedig a Karoler Trio muzsikájával zárult.

Szabó Kinga Mária

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...