Harangláb, turulmadár és új kenyér ünnepe Ombodon
Utoljára módositva: 2019-08-27 09:01:33

Vasárnap délelőtt kezdődött az ünnepségsorozat, amelyen Csűry István püspök és Fukk Lóránd, Veresegyháza református lelkésze közvetítette Isten áldását a gyülekezetre és avatta fel a közösségi összefogással készült haranglábat.

Az utóbbi években robbanásszerű fejlődésen ment keresztül az Ombodi Református Egyházközség. Felsorolni is nehéz mindazokat a megvalósításokat, amelyeket Jobb Domokos lelkipásztor vezetésével vitt véghez a helyi presbitérium és gyülekezet. Szinte minden évre jut egy hálaadó istentisztelet, amelyen több mindenért is hálát adnak. A vasárnapi ünnepi rendezvény a református temetőben vette kezdetét, ahol felavatták a 65 kilogrammos harangot, amelyet elsőként hivatalos keresztapja, Csehi Árpád kongatott meg. Az ünnepség kora délután a templomban folytatódott, ahol az új kenyér ünnepén, úrvacsorai közösségben lehettek együtt a hívek. Királyhágómellék püspöke a napi ige alapján hirdette az Úr szavát: „Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.” Az új kenyérben benne van az örök élet előképe, és ez az, ami segít a bizalmat erősíteni — mondta igehirdetésében Csűry István püspök. Az igehirdetés után, Király Lajos ágendázását követően érkezhettek az úrasztalához mindazok, akik illendőn felkészültek erre. Genda Árpád Szabolcs pettyéni lelkipásztor kántorizált, valamint Erdei Árva István szamoskóródi lelkipásztor segített az úrvacsoraosztásban. Jobb Domokos lelkipásztor emléklappal köszönte meg Vajda Lajos volt egyházközségi főgondnoknak a kitartó szolgálatot. A házigazda lelkipásztor a konferanszié szerepkörében végig felszabadultan, humorral, jókedvvel sugározta nem hétköznapi módon a krisztusi örömöt. Ezáltal is hitelesen közvetítette: Krisztus feltámadt és él. A megjelent lelkipásztorok igei áldásával ért véget a templomi istentisztelet, majd az ünneplő sereg a templom udvarára vonult, ahol turulmadárszobor avatására került sor. A szobrot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával és a helyi gyülekezeti tagok segítségével emelték. Dr. Grezsa István miniszteri biztos és Csűry István püspök leplezte le a szobrot, majd előbbi beszédében a nemzeti összetartozás fontossága mellett kiemelte az ombodi fiatalok szerepét, akik ez alkalommal is ügyesen helytálltak, énekeltek, szavaltak. Póti Eduárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója a turulmadárról tartott rövid előadást, és igehirdetésszerűen zárta üzenetét: a széttárt szárnyakra nézve mindig Isten oltalmára, gondviselésére gondoljunk! Az emlékművön három idézet is található: „Nyolcszáznegyven-kilenc óta, Hangzik még a Kossuth-nóta! Addig fújjuk, addig hangzik, míg a Nemzet ki nem alszik, Éljen a magyar szabadság, Éljen a Haza!!!”; „Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk.”; a legfontosabb üzenet azonban elöl található, amely egy bibliai ige: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2, 9)

Csodákat élhetnek meg tehát, és méltán lehetnek hálásak az ombodiak, de mindezért egyedül Istené a dicsőség.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 14.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...