„Harapós” pályán várja az idei fordulatot a Ferrari
Utoljára módositva: 2019-06-07 11:28:49

A montreali helyszín bizonyos jellemzői a Ferrarinak, mások a Mercedesnek kedveznek, utóbbi viszont valószínűleg egy új motorral fog támadni. A pályának sok a méregfoga, öt éve pont itt szakadt meg az Ezüstnyilak győzelmi sorozata.

A monacói tengerpart után a következő versenyhelyszínen, Kanadában sem távolodik el a Forma–1 mezőnye a víztől: Montrealban egy, a Szent Lőrinc-folyóra épített mesterséges szigeten, a helyi legendáról, Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán fognak körözni az autókkal. Idén látványos újdonság lesz a nemrég átadott bokszutcai épületsor.

A többször korrigált vonalvezetésen az adottságokból fakadóan nyilván nincsenek lélegzetelállító szintkülönbségek, a kanyarsebességek sem észvesztők, jobbára középhosszú egyenesekre és őket összekötő sikánokra és lágyan hajló visszafordítókra kell készülni. Ez megadhatja az alaphangot a Ferrarinak némi pozitív élményre: a hasonló jellegű bahreini pályán az ő tempójuk volt a legjobb, Bakuban azonos szintet képviseltek a Mercedesszel. Nyerniük azonban egyik alkalommal sem sikerült.

A Ferrari elsősorban akkor csillapíthatja a sikeréhségét, ha nem kerülnek megint zsákutcába a gumikkal, és megmarad az előnyük a motorral a lóerőigényes vonalvezetésen. Előbbi rajtuk múlik, utóbbi nem feltétlenül, a Mercedes ugyanis megpróbálja bevetni első idei motorfrissítését, amennyiben a próbapad eredményeit árgus szemmel figyelő mérnökök áldásukat adják rá.

A Kanadai Nagydíj történelemkönyve számos emlékezetes fejezetet tartalmaz kaotikus, váratlan fordulatoktól hemzsegő futamokról, ezért bárhogy nézzen is ki a kép szombat este az időmérő után, bármennyire simán alakuljon addig a hétvége, vasárnap egyik pillanatról a másikra borulhat minden.

2014-ben pont itt szakadt meg a Mercedes győzelmi szériája az új turbókorszakban, miután a csapat elszámolta magát a fékekkel. Ennek az alkatrésznek kitüntetett szerep jut Montrealban, mert az egyenesek végén mindenhol kemény terhelést kap a fék, nincs olyan, hogy egy lendületes ívhez érkezve csak enyhén vagy rövid időre taposnak a pedálra a pilóták. A megfelelő féktárcsák, betétek, hűtők kiválasztása kulcsfontosságú.

Látszólag Lewis Hamiltonnak általában fekszik ez a pálya, már hatszor nyert, tavaly azonban végig bottal üthette Valtteri Bottas nyomát, csak 5. lett. A Ferrari ellenben 2018-ban megtörte a 2004 óta tartó itteni nyeretlenségi sorozatát, vagyis a tavalyi eredmények mellettük szólnak.

A Circuit Gilles Villeneuve nagyon tud harapni, ami több tényezőből ered. Az aszfaltot ritkán használják, ezért nagyon koszos, plusz a falak is nagyon közel vannak a pályához. A sok kicsúszásban közrejátszhatnak az alacsony leszorítóerős beállítások is, amihez alkalmazkodnia kell a versenyzőknek. A sok baleset miatt érdemes belekalkulálni a stratégiákba a Safety Car átlagosnál nagyobb valószínűségű felbukkanását.

A Pirelli ugyanúgy a három legpuhább gumikeveréket bocsátja rendelkezésre, mint Monacóban. Érdekes, hogy az élbolyban ezúttal a Ferrari tárazott be jobban a közepes gumiból, 5-5 szettet rendelt versenyzőinek, miközben Bottasnak például csak 3 lesz belőle. A lágy típusból a Mercedes rendelte a legtöbbet, de abból most nem volt jellemző a néhány korábbi helyszínre jellemző túlzott felhalmozás.

A gumikezelés lehet az, ami megbuktathatja a Ferrarit, ismét: a lassú kanyarok és az egyenesek váltakozása nem segíti az abroncsok optimális felmelegítését, nem kapnak elég terhelést, ez a maranellóiak ellen szól. Régóta fogadkoznak és reménykednek, hogy megoldják a problémát, de kérdés, az előző futam óta rátaláltak-e a „gyógyszerre”. A montreali bokszutca egyébként kifejezetten rövid időveszteséget jelent, a kétkiállásos taktikák így nem lennének annyira meglepők.

A hétvége mindhárom napjára kellemes, 20 Celsius fokos hőmérsékletet, napos időt jósol a meteorológia, ez valamelyest javít a melegítési helyzeten.

Közvetítés

Forma–1-es világbajnokság, 7. versenyhétvége, Kanadai Nagydíj, Montreal

Szombat: időmérő edzés, 21 óra (Digisport 1, Telekom Sport 2).

Vasárnap: 70 körös futam, 21.10 óra (Digisport 1, Telekom Sport 1)

(gphirek.hu)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...