×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Harmadosztályos a Pusztadaróci Recolta?

2016.06.16 - 15:10
Megosztás:
Harmadosztályos a Pusztadaróci Recolta?

Egyelőre csak óvatosan nyilatkoznak a pusztadaróciak arról, hogy a csapat feljutott a harmadik vonalba, ugyanis tartanak tőle, hogy csak „kacsa” az a hír, amely szerint a bihari ellenfél, a Harangmezői FC nem akar részt venni az osztályzón.

Egyelőre csak a Bihar megyei sajtóban jelent meg a hír arra vonatkozóan, hogy bajnokcsapatuk, a Harangmezői FC nem jelenik meg a harmadik vonalbeli osztályzón. Hivatalos értesítést erről még nem kapott az ellenfél, vagyis Szatmár megye bajnokcsapata, így a Pusztadaróci Recolta készenléti állapotban van, hogy szombaton Harangmezőre utazik az osztálysó odavágó meccsére.

„Elvégeztük a szükséges számításokat és arra a következtetésre jutottunk, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy harmadosztályos csapatot tartsunk fenn — nyilatkozta a bihon.ro-nak Spiridon Baltsavias, a Bihar megyeiek legjobb együttesének a menedzsere. — Inkább megkezdjük a vakációt, minthogy 5000 lejt költsünk az oda-visszavágós osztályzóra. A Liga 3-ba való szerepléshez körülbelül 600 ezer lejre van szükségünk. Honnan nekünk ennyi pénz? Próbáltam támogatókat szerezni, de nem érdekli őket a csapat. Ezért úgy vélem, hogy ez egy ésszerű döntés a részünkről. Amit eddig élért a csapat, az a maximum” — tette hozzá a klubmenedzser.

„Addig, míg nem kapunk hivatalos értesítést a harangmezőiek visszalépéséről, mi készülünk a meccsre — mondta a lapunknak Vincze Sándor, Pusztadaróc alpolgármestere. — A csapat szombaton, egy közös ebéd után indul Harangmezőre, és elkísérnek minket a szurkolók is. Nekik egy 50 fős buszt rendeltünk, már majdnem minden hely elkelt” — tette hozzá Vincze. Természetesen, ha megtörténik a hivatalos bejelentés a bihariak részéről, akkor a pusztadaróciak nem utaznak. Ebben az esetben viszont kezdődhet a kemény „háttérmunka”, hiszen teljesen más feltételeket kell biztosítani a divíziós csapatnak, mint a Liga 4-ben. De Vincze hangsúlyozta, nem hátrálnak meg: már korábban eldöntötték, hogy a Liga 3-ig meg sem állnak és ehhez előteremtik a szükséges anyagi támogatást is. „Már beszéltünk egy stratégiáról. Várjuk, hogy a Szatmár Megyei Tanács is segítsen minket. Egyelőre vannak ígéretek, de még az új önkormányzatot be sem iktatták. De ígéretek vannak. Vannak még magánvállalkozók is, akik segítenek. Van egy jól működő kapcsolatunk a Sportlíceummal is. Azok, akik kinövik az ifi korosztályt, tehetséges tizenkettedikes diákok jöhetnek majd ide játszani. Azt viszont már most leszögezzük, hogy nem lesznek horribilis fizetések” — folytatta Vincze, utalva arra, hogy a kispadon folytathatja munkáját a télen szerződtetett Mihai Sabău-Svegler. „Mindenképpen vele akarjuk folytatni, hacsak nem ő akar elhagyni minket” — jegyezte meg mosolyogva az alpolgármester.

„Mi készülünk. Az előzetes program szerint dolgozunk: csütörtökön volt edzésünk, pénteken szabadnapjuk van a fiúknak, szombaton pedig utazunk Harangmezőre” — mondta lapunknak Mihai Sabău-Svegler, akit nem foglalkoztatnak a sajtóértesülések. Azt viszont ő is elismeri, hogy nehéz így motiválni a játékosokat egy ilyen fontos meccs előtt. „Én kérem tőlük, hogy vegyék komolyan a munkát. Ha jön egy hivatalos értesítés, akkor ünnepelhetünk. Az is megtörténhet, hogy ez egy kacsa: hátradőlünk, és majd jönnek ők, és lesepernek minket a pályáról. Nem szabad ilyen hibába belefutni” — figyelmeztetett a szakvezető, aki megígérte, hogyha feljut a Reki a Liga 3-ba, akkor marad a csapatnál. „Azt akarom, hogy Pusztadaróc felkerüljön az ország focitérképére. Vannak terveink, hiszen olyan csapatot akarunk felállítani, ahol a helyi fiatal tehetségek lehetőséget kapnak. De erről csak akkor beszélhetünk bővebben, ha feljutunk a harmadik vonalba” — tette hozzá Sabău-Svegler.

Úgy tudjuk, egyébként, hogy a harangmezői önkormányzat új vezetői és a támogatók között még zajlanak az egyeztetések, így nem kizárt, hogy a mérkőzés időpontjáig sikerül kezet rázni az együttműködés ügyében, így a Harangmezői FC kiáll majd a Reki elleni osztályzón. Viszont értesüléseink szerint a bihari csapat játékosai ezen a héten nem edzettek, egyelőre nem készülnek a szombati meccsre. Igaz, a Bihar megyei Liga 4-es pontvadászat csak múlt héten ért véget, így a játékosok lábában még „ott van” a legutóbbi bajnoki.

Legutóbb 2011-ben nyert Szatmár megyei bajnokcsapat Liga 3-as osztályzót. Akkor a Szatmárnémeti FC Olimpia az egymeccses találkozón, Nagyváradon verte 6–0-ra a Szilágy megyei bajnokot, az Ördögkúti Meseşul együttest. Azután a Szamoskrassói Someşul kétszer, az Óvári Someşul és az FC Olimpia II egyszer bukták el az osztályzót.