Szentháromság vasárnapján az édesapákat köszöntötték, hálát adtak az elmúlt tanévért, és elhelyezték az Összetartozás Emlékparkjának alapkövét, ahol három halmon három kopjafa (az első már el is készült) fog kinőni, a hármas határ tövébe rendelt Szárazberken.
Nyolcadik alkalommal gyűltek egybe megünnepelni a nemzeti összetartozás napját Szárazberken, ám a mostani találkozó rendhagyóbb volt az eddig megszokottaknál, mivel ezen az alkalmon megvetették a templom cintermében kialakítandó emlékpark alapkövét, s felszentelték annak első kopjafáját, valamint az édesapákat köszöntötték (no meg hatalmas tortával a kezdődő vakációt), s hálát adtak az elmúlt tanévért is.
Ilonczai Zsombor lelkipásztor a Bírák könyve 13. részének első verseit választotta ünnepi istentisztelete alapjául — azokat a sorokat, amelyek Sámson születésének jövendölését beszélik el: „Manoah pedig az Úrhoz könyörgött, és monda: Kérlek, Uram! az Istennek amaz embere, a kit küldöttél volt, hadd jőjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel.' Sámson korában Izraelnek nem volt sem királya, sem prófétája, a nép azt tette, amit csak akart, amit a szeme látott, pedig az nem volt jó, s ezért az Úr 40 esztendőre a filiszteusok kezére adta. S bár Sámson szülei sem voltak kivételek, de mikor apja meghallja, hogy fia fog születni, az Úrhoz fordul, és kéri: mondd meg, hogy mit tegyek, hogy jót, jól tegyek! Mi vajon hányszor bízzuk reá magunkat, s mondjuk: vezess igéd által, és az legyen a jó, amit te akarsz, és nem az, amit én gondolok? Egy egyszerű családot látunk, amelyik várja, hogy gyermek adassék számára — és amelyiknek Isten megfejti az Ő titkát, mert Sámson nem csak egyszerű gyermekként született, hiszen felnőve egész népe élére állt. Uram, mit csináljak, ha megszületik a gyermek? — nagyon sok szülő kérdezi ezt, aztán sorban jönnek a szeretetből, nagyszülők tanácsaiból fakadó megoldások. Manoah kisbabaváró édesapaként akar jó szülő lenni, felelősséget vállalni gyermekéért — ma sem kevésbé fontos tudni, tudnunk, melyik nemzethez, melyik néphez és Istenhez tartozunk. Nem a pénz istenéhez, nem a filiszteusok istenéhez, hanem ahhoz az Istenhez, aki megváltja az életünket” — fogalmazott a tiszteletes. A prédikáció után elsőként ő üdvözölte a jelenlévőket, megválaszolva egy olyan, hangosan fel nem tett kérdést, amely megfordulhatott bárkinek a fejében: „Miért tartunk tanévnyitó és -záró hálaadó istentiszteletet, mikor már iskola nincs Szárazberken? Hát iskola az valóban nincs, de gyermekek vannak, és ők nagyon fontosak számunkra. Mint ahogy az egész Kárpát-medencében fontos a mai ünnepnap, az apák napja, és fontos a Szentháromság vasárnapja, ami ugyancsak ma van — egyházilag ünneptelen fél év következik adventig; ünnep nélküli, de nem Isten nélküli” — hangsúlyozta, majd röviden ismertette a jövő június 4-re, a trianoni határmeghúzás 100. évfordulójára elkészülő emlékpark tervét, amely „hármas halom gondolata a hármas határban, ahol minden halom s a rajta lévő kopjafa (melyek közül az elsőt már el is készítette a nyírfalui Pop Miklós fafaragó) egy-egy népet jelképez, s bizonyítja: kezeinket megfogva tudunk normálisan, együtt előre haladni, nem a rosszat, nem a háborút akarva.”
Ezt követően Lengyel István polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, s mint fogalmazott: Trianon következményei érezhetőek, de 2010 óta megváltozott valami: „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.” Különösen érvényesek ezek a gyógyító szavak azon a ponton, ahol 1920-ban egyik napról a másikra szakították el egymástól a testvéreket, rokonokat — emlékeztetett köszöntőjében Béres Antal alpolgármester, nem hallgatva el azt sem: ma is van, aki 30 ezüstért nemzetárulóvá lesz.
Az ünnepi gondolatok után a kisebb-nagyobb gyerkőcök vidám, humoros versikékkel köszöntötték édesapáikat, majd a vegyes kórus szolgált — mintegy a tamásváraljai kórustalálkozó főpróbájaként —, a világháborús emlékmű megkoszorúzását és a Szózat eléneklését követően pedig agapéval zárult a rendhagyó ünnepség, amelyről természetesen nem hiányzott a már hagyományosnak számító, nyolckilós torta sem.
Szabó Kinga Mária