Hármas ünnepség Batizon
Utoljára módositva: 2014-10-06 09:49:49

A batizi református ifjakra, az aradi vértanúkra és Szilágyi Domokosra emlékeztek vasárnap a Református Gimnázium diákjai és tanárai. A hármas ünnepségnek több évtizedes hagyománya van.

 

Idén is a tizedikesek énekeltek, szavaltak a Diákdombon

Több mint két évtizedes hagyomány, hogy októberben Batizon rendez megemlékezést a Szatmárnémeti Református Gimnázium, ahol a református templomban tartandó istentiszteletet követően rövid zenés-irodalmi összeállítással emlékeznek meg a kuruc–labanc szabadságharc idején, 1672. szeptember 20-án elesett ifjakról.

Ebben az évben is a tizedikesek — Dorner Andrea némettanár 10. A osztálya, Székely Tünde vallástanár 10. B osztálya és Loncsák Julianna kémiatanár 10. C osztálya — állítottak össze közös műsort, Lovász Erzsébet, Szilágyi Éva, Varga-Bressel Christiane és Szilágyi Mátyás Erika tanárok segítségével.

 

Ary Dalma Szilágyi Domokos versét szavalja

A batizi református templomban, illetve a Diákdombon megtartott hagyományos rendezvény Ilonczai Zsombor iskolalelkész igehirdetésével kezdődött. Az istentiszteleten pedig nemcsak a gimnazisták, hanem a batizi ifjúság és a gyülekezet is részt vett. Király Lajos házigazda lelkipásztor köszöntőjében az emlékezés fontosságára hívta fel a gyülekezet figyelmét, majd pedig szavalat következett, Kovács Barbara diák Tompa Mihály „A madár fiaihoz” című költeményét adta elő. A templomi ünnepség nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.

 

Megkoszorúzták a batizi ifjak emlékművét

A Diákdombon aztán zenés–irodalmi műsort mutattak be, válogatva a kuruckor nótáiból és irodalmából, majd ünnepi köszöntők hangzottak el. A felszólók között volt Pataki Csaba szenátor, aki azt kívánta, hogy hosszú évek múltán is legyenek református magyar ifjak, akik fejet hajtanak az elődök, a batizi ifjak emléke előtt. A református gimnazisták végezetül megkoszorúzták a batizi diákok emlékére állított emlékművet, majd a lelkipásztori hivatal udvarára vonultak.

Szilágyi Domokos emléktáblája előtt Kereskényi Sándor irodalomtörténész, muzeológus beszélt a diákoknak a költőről, a Szilágyi Domokos Szavalóverseny korábbi győztese, Ary Dalma diáklány pedig egy részletet szavalt el a „Bartók Amerikában” című költeményből.

 

Bumbuluţ Krisztina

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Tulipánláz
Ma, 15:00
A 17. századi Amszterdamban az elárvult Sophiát házasságba kényszerítik egy vagyonos és befolyásos kereskedővel, ami anyagi biztonságot, de egyben boldogtalanságot is jelent a lány számára. Amikor férje portrét rendel róla, szenvedélyes viszonyba bonyolódik fiatal festőjével. Hogy elmenekülhessenek a kereskedő messzire érő kezei elől, a két szerelmes mindent kockára téve beszáll a tulipánhagyma-üzletbe, abban a reményben, hogy a megfelelő mennyiségű hagymával elég pénzre tesznek szert szabadságu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 17:00
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:30
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 26.
Valaki pozitívan reagál közeledésére, és ez helyreállítja mostanában megtépázott önbizalmát, ami újra vonzóvá teszi az ellenkező nem számára.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 26.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...