×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Harmincegy versenyző lesz az idei HAL-on

2014.11.13 - 19:00
Megosztás:
Harmincegy versenyző  lesz az idei HAL-on

A Szent-Györgyi Albert Társaság, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA szakmai támogatásával pénteken és szombaton huszonkettedik alkalommal szervezik meg a Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyt — tájékoztatott Ilonczai Annamária szervező.

Az idei versenyre harmincegyen jelentkeztek: négyen Magyarországról, ketten a Vajdaságból, valamint Maros, Kovászna, Kolozs, Szilágy és Szatmár megyékből. Az elődöntőnek pénteken a nagykárolyi Károlyi-kastély ad otthont 11–13 között, majd 17 órától. A döntő szombaton 11 órától, a gálaműsor és a díjátadás pedig 18 órától lesz a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében, az esti programra a belépődíj felnőttek számára húsz lej, gyerekek számára tíz lej. A megmérettetésre számos egykori nyertes versenyző mentorként készíti fel és kíséri el tanítványát. A résztvevők között vannak visszatérő versenyzők, akik sokadik alkalommal vesznek részt. Megtiszteli jelenlétével és énekel a nagykárolyiaknak az elődöntőben, majd a szatmári nézőknek és érdeklődőknek a díjátadó gálán Tóth Dorottya, a 2012-es év HAL-győztese. A díjátadó gála műsorvezetője és fellépője Birinyi József népzenész, a Hungarikum Szövetség elnöke és a KÓTA társelnöke. A zsűri idén is I., II., III. díjat oszt ki a legjobbak között, a fődíjak mellett pedig különdíjak is lesznek: a közönségdíj (a közönség szavazata alapján); az énekesek díja (a verseny résztvevőinek szavazata alapján); civil szervezetek és intézmények, valamint magánszemélyek által felajánlott díjak. A zsűri tagjai: Dobosi Csilla, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium zenetanára, Lőrincz Szilveszter nagykárolyi zenetanár, Birinyi József, a KÓTA társelnöke, Haáz Sándor, a szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetője, Borsos Erzsébet, a HAL egykori győztese.