×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Harmincnégy térfigyelő lesz

2012.04.17 - 11:34
Megosztás:
Harmincnégy térfigyelő lesz

Nyár óta húzódik a nagykárolyi térfigyelő rendszer elindítása, jelenleg úgy tűnik, hogy hamarosan valóban „élesíthetik” a kamerákat, nemcsak az eltervezett tizenegyet, hanem harmincnégyet.

 

Többször foglalkoztunk már a Nagykárolyban kiépítendő térfigyelő rendszer sorsával. Mint ismeretes, a helyi tanács még múlt év júniusában szavazott arról, hogy tizenegy térfigyelő kamerát helyeznek el a város különböző pontjain, ezek egy, a helyi rendőrségen berendezett „monitorszobába” küldik majd a képet. A kamerák nyár végére a helyükre is kerültek, ám különböző akadályozó tényezők miatt (mint például az Electrica Rt.-vel való tárgyalások a villanyoszlopok bérleti díjára vonatkozóan) a rendszert még nem indították be.

Közben a nagykárolyi önkormányzat a Csenger Kistérségi Társulással közösen megpályázott egy „HURO” projektet, ezt meg is nyerték. A projekt lényege egy védelmi-, mentő- és riasztórendszer kiépítése Szatmár térségben, és többek között tartalmazza 23 térfigyelő kamera elhelyezését Nagykárolyban. A szóban forgó berendezések tendereztetése már zajlik, a teljes rendszer pedig nagy valószínűséggel a közbeszerzési és kivitelezési folyamatok lezárultával indulhat el, mondta el Várna Levente, az oktatásügyi is egészségügyi iroda vezetője. A „régi” 11 és az új 23 kamera tehát egyszerre lép működésbe, így összesen 34 térfigyelő segíti majd a helyi rendőrség munkáját.

A határon átívelő projekt összköltségvetése 111 662 euró, ebből a Nagykárolyra eső rész 55 400 euró, ebből 35 600 eurót költenek a térfigyelő kamerákra. A fennmaradó összegből nagyrészt szintén a lakosság védelmét célzó eszközöket vásárolnak, így éjjellátó távcsöveket, új egyenruhákat, védelmi ruhákat, de a csengeri vezető partnerrel kiépítenek egy összehangolt riasztási rendszert is. A teljes projekt megvalósításának határideje 2012. december 31., ez azonban nem a térfigyelő rendszerre vonatkozik, azt a hivatalos versenyprocedúra befejeztével szeretnék minél hamarabb elindítani.

Fischer Botond