Három csapat már biztos kieső, kettő biztos továbbjutó
Utoljára módositva: 2018-06-21 10:25:03

A labdarúgó-világbajnokság csoportkörének hetedik napja után eldőlt, hogy Egyiptom, Szaúd-Arábia és Marokkó már biztos nem juthat tovább a sorozat nyolcaddöntőjében.

Ugyanakkor az is biztossá vált, hogy az A jelzésű kvartettből a gólzáporral bemutatkozó házigazda orosz együttes mellett Uruguay is készülhet majd június 30-i, vagy július elsejei meccsre. Az első két hely sorrendje ugyanis az egymás elleni, utolsó csoportmeccsen dől el hétfőn, Szamarában.

Egyiptom, a Szbornájától elszenvedett 3–1-es vereség után már csak abban bízhatott, hogy a keleti szomszédja – ők ötöt kaptak előzőleg az oroszoktól – legyőzi Uruguayt, és ezzel nyílt harc lesz az utolsó fordulóban a továbbjutást jelentő első két helyért. A papírformát tekintve a lehetetlen határát súrolta az afrikaiak reménye, viszont a szerda késő délután Rosztovban egy sokkal határozottabb szaúdiakat láthattunk. Talán a rutin hiányzott az araboknak, hiszen Uruguay semmit sem mutatott meg a tudásából. Így egy romániai alsóbb osztályos meccs színvonalát láthattuk a vb-n, ahol egy nevetséges kapushiba döntött: egy bal oldali szögletre Mohammed al-Ovajsz (első képünkön) elvétette a beadást, árnyékra vetődött, így a századik válogatottságát ünneplő Luís Suáreznek könnyű dolga volt a befejezéssel, öt méterről csak az üres kapuba kellett passzolnia (1–0).

A B-csoportból csak egy kieső hely kelt el: a portugálok ellen hősiesen játszó Marokkó nem tudott gól szerezni, így az Európa-bajnok együttes egy korai találattal eldöntötte a szerdai moszkvai meccset.

A portugáloknak álomszerűen kezdődött a mérkőzés, ugyanis egy szögletet követően a marokkói védők éppen a rivális legjobbjáról feledkeztek meg teljesen, Cristiano Ronaldo öt méterről nem is hibázott (1–0). Ezzel megdöntötte Puskás Ferenc Európa-rekordját, a Real Madrid támadója már 85 válogatottbeli gólnál jár.

Ezt követően az Európa-bajnok átadta a területet az észak-afrikai csapatnak, amely veszélyes támadásokat vezetett, de csak kisebb helyzetekig jutott, gólig nem. A második félidőben Rui Patricio bravúros védései akadályozták meg az egyenlítő találatot, így a mérkőzés végéig már nem változott az eredmény.

A nap záró mérkőzésén az első fordulóban három pontot begyűjtő Irán Spanyolország ellen lépett pályára Kazanyban. Az első félidő komoly spanyol mezőnyfölényt hozott – 73 százalékban birtokolta a labdát az európai csapat –, ám nagy helyzetet a nyolc éve aranyérmes ibériaiak sem tudtak kidolgozni a szünetig, míg az irániak erejüket a védekezésre fordították.

A fordulást követően nagyobb sebességre váltottak a spanyolok, s bár az irániak is tudtak veszélyeztetni, egy szerencsés találattal megérdemelten szerzett vezetést Fernando Hierro együttese: Andrés Iniesta passza után Diego Costa fordult be az iráni tizenhatosra, az érkező Ramin Rezaeian pedig a spanyol támadóra rúgta a labdát, akiről az a kapuba pattant (0–1).

Az irániakat nem fogta meg a hátrány, lesgólig jutottak, ám a mezőnyben változatlanul irányító spanyol válogatott megtartotta előnyét, és begyűjtötte a három pontot.

A közel-keleti alakulatnak még így is lehet esélye a továbbjutáshoz, ehhez viszont győznie kell hétfőn Szaranszkban Portugália ellen. Annak a találkozónak a győztes bejut a legjobb tizenhat közé – igaz, a portugáloknak a döntetlen is elég. A másik ágon Spanyolország is továbbjut a marokkóiakkal szembeni pontszerzés esetén.

A-csoport, 2. forduló

Uruguay – Szaúd-Arábia 1–0 (Suárez 23. perc)

Oroszország – Egyiptom 3–1 (Faszj 47. perc – öngól, Cserisev 59., Dzjuba 62., illetve Szalah 73.)

1 Oroszország 2 2 0 0 8–1 6
2 Uruguay 2 2 0 0 2–0 6
3 Egyiptom 2 0 0 2 1–4 0
4 Szaúd-Arábia 2 0 0 2 0–6 0

B csoport, 2. forduló

Portugália – Marokkó 1–0 (Ronaldo 4.)

Irán – Spanyolország 0–1 (Costa 54.)

1 Spanyolország 2 1 1 0 4–3 4
2 Portugália 2 1 1 0 4–3 4
3 Irán 2 1 0 1 1–1 3
4 Marokkó 2 0 0 2 0–2 0

Fotók: fifa.com

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Kókusz Kokó, a kis sárkány - Irány a dzsungel
Ma, 15:00
Készüljetek fel a valaha volt legtüzesebb vakációra! Kókusz Kokó családjával és legjobb barátjával, Oszkárral indul életük legnagyobb kalandjára, egyenesen a dzsungel mélyére. A nyaralás nem indul jól. A kis tűzokádó sárkány bár számos történetet halott már nagypapájától a goromba vízi sárkányokról, eddig eggyel sem találkozott, most azonban útjukat állja néhány jól megtermett példány, így hajójuknak új útvonalat kell keresni. Az ismeretlen vizeken váratlanul léket kapnak, amiért a gyanú szerint
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Oh, Ramona
Ma, 16:35
Román vígjáték
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Dermesztő hajsza
Ma, 18:35
A fagyos coloradói síközpontban hókotró-sofőrként dolgozó Nels (Liam Neeson) nyugodt élete fenekestül felfordul, mikor fiát, a helyi, nagyhatalmú drogbáró meggyilkolja. Az Év Polgára cím birtokosa még sosem tért le a helyes útról, egészen mostanáig: a feldühödött apa kezébe veszi az irányítást, extrém előítéletekkel és nehézfegyverekkel felvértezve bosszúhadjáratba kezd. A gyilkos tempójú Nelst egyetlen cél élteti, egytől egyig ki akarja iktatni a kartell embereit… és az egykor feddhetetlen hómu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Alelnök
Ma, 20:50
Az Oscar-díjas és igen szórakoztató A NAGY DOBÁS-ban Adam McKay író-rendező a 30-as évekbeli nagy gazdasági világválság óta a legnagyobb pénzügyi összeomláshoz vezető Wall Street-i trükközésről rántotta le a leplet. Új filmje, az ALELNÖK egy újabb igaz sztorit vázol: a jelenkori amerikai politika egyik legzárkózottabb és legtitkolódzóbb elméjét, Richard Bruce (Dick) Cheneyt állítja a középpontba, Christian Bale újabb nagy átalakulást prezentáló alakításában. Szereplőtársai Amy Adams, Steve Carel
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2019. február 22.
Legmerészebb álmait is megvalósíthatja ma, bár tény, hogy keményen meg kell dolgoznia a sikerért, de nem fogja sajnálni a befektetett energiát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. február 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 tk. cukor, 50 dkg liszt (+ a szóráshoz), 2 tojás sárgája, ...