×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Három helyett négy IX. osztály indul a Refiben

2017.09.08 - 09:00
Megosztás:
Három helyett négy IX. osztály indul a Refiben

A tanévkezdés előtti munkálatokról és a tervekről számolt be szerkesztőségünknek a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója, Póti Eduárd és aligazgatója, Elek Kinga. Eredményes tanévet várnak.

Minden szempontból jobb feltételeket szeretne biztosítani a soron következő tanévtől kezdődően a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai számára, úgy az infrastruktúra szempontjából, mint szakmai tekintetben az elmúlt tanévnél sikeresebb évet szeretne kezdeni a középiskola. Póti Eduárd nemrég kinevezett iskolaigazgató elmondta, hogy erre nagy szükség volna, ugyanis az előző tanév érettségi eredményei a változtatásra szólítják fel az iskola dolgozóit, ezért egész nyár folyamán erre készült és ezen igyekezett az iskola új vezetősége.

A tegnapi nap folyamán Póti Eduárd ideiglenesen kinevezett iskolaigazgató és Elek Kinga, szintén frissen beiktatott aligazgató számolt be szerkesztőségünknek mindarról, ami az elmúlt hónapok során az iskolában zajlott, illetve a megvalósításra váró tervekről.

A nyári szünidőben belső felújítási munkálatok zajlottak az iskola épületében, melynek során megtörtént a folyosók újrafestése, azon osztálytermek felújítása, amelyekre az előző években nem sikerült sort keríteni, illetve a mellékhelyiségeket is felújították ezen a vakáció alatt. Ugyanakkor tervekkel készül az iskola vezetősége, sikerült megfelelő anyagi finanszírozást szerezni olyan munkálatokra is, mint fűtésrendszer és vízhálózat cseréje, a fürdők teljes felújítása, az épület villamoshálózatának felújítása, illetve ha szükség lesz rá, akkor teljes cseréje, illetve az ajtók cseréje. Ezek mind olyan nagyobb volumenű infrastrukturális fejlesztések lesznek, amelyeket a tanév ideje alatt már nem lehet megvalósítani, így mindezeket a következő nyári vakáció idején kivitelezik majd. Addig is elkészülnek a munkálatok elvégzéséhez szükséges előtanulmányok és az engedélyeztetések is.

Továbbá úgy néz ki, hogy a polgármesteri hivatal jóvoltából egy fogorvosi rendelő is helyet kap az iskolai falain belül, a tervek szerint ez még ebben a tanévben meg is fog valósulni.

A hétfőn összesen 607 diákkal kezdi meg az idei tanévet a Szatmárnémeti Református Gimnázium. Elek Kinga aligazgatónő elmondta, hogy ebbe beletartoznak a középiskolához tartozó Kinizsi óvoda gyermekei, az előkészítősök, az I–IV. és V–VIII. osztályos diákok, valamint a filológia, teológia és matematika-informatika osztályok kilenc-tizenkettedikesei is, valamint a közgazdasági profilon induló szakoktatási osztály kilencedikesei.

A tanévnyitót hétfőn 10 órától a Láncos-templomban tartja meg az iskola, amikor Tolnay István nagykárolyi esperes igei üzenete fog útravalóul szolgálni a diákok számára.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az idei tanévtől ideiglenesen, egy éves kinevezéssel Póti Eduárd vette át Szilágyi Éva nyugdíjba vonuló iskolaigazgató helyét a Szatmárnémeti Református Gimnázium élén. Póti Eduárd egy nemes és kihívásokkal teli feladatként beszélt erről a lehetőségről, és elmondta, reménykedik benne, hogy egy év elteltével újra jogot szerezhet, akár hosszabb időre is az állás betöltésére. Az aligazgatói széket Elek Kinga nyerte el versenyvizsgával, négy éves periódusra.

Az iskola két vezetője elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak azon, hogy az infrastrukturális fejlesztések mellett a ROSE-projekt is mielőbb beindulhasson, amely révén az érettségi tantárgyakra fektetnének nagyobb hangsúlyt, ezzel is elősegítve azt, hogy a diákok sikeresen szerepeljenek a vizsgákon. Ennek kapcsán elmondták, hogy az őszi érettségi szessziót követően az idén végzett diákok átmenési aránya 10%-kal javult, ami mindenképpen pozitív eredmény a nyári eredményekhez viszonyítva.

Bajnai Botond