Három tűz alig pár óra alatt
Utoljára módositva: 2018-02-22 17:37:39

Akciódús napjuk és éjszakájuk volt a lánglovagoknak, akikhez a megye három különböző pontjáról futott be riasztás február 21-én — a legelső még délután, pár perccel 16 óra előtt, ekkor gyulladt ki ugyanis egy haszonjármű a vámfalui autószerelő-műhely udvarán.

Az avasfelsőfalui tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a jármű elektromos hálózatának rövidzárlata miatti lángokat sikerült eloltani, mielőtt átterjedtek volna az épületre, de a vezetőfülke szinte teljes egészében kiégett. A következő riasztás hajnali 1 óra 57 perckor futott be Mezőfényről — a település közelében ugyanis egy faházikó s a mellette állónak a manzárdrésze lángolt. Mint kiderült, a teljes egészében fából készült hétvégi ház belsejét újították fel, azaz lakkozták le és a gyorsabb száradás érdekében a kandallóban tüzet raktak — megfelelő szellőzésről viszont már nem gondoskodtak, az összegyűlt lakkgőz belobbant, a házikó pedig máglyaként égett, sőt a lángok átcsaptak a közelében álló épületre is, amelynek manzárd- és teraszrésze semmisült meg 10 négyzetméteren. Személyi sérülés szerencsére nem történt, hiszen senki nem tartózkodott az épületekben, magát a tüzet is az idősotthon őre vette észre és ő riasztotta a nagykárolyi lánglovagokat. Szintén kettős épülettűzhöz riasztották az avasfelsőfalui tűzoltókat hajnali 3 óra 28 perckor: Lajosvölgyén égett egy lakóház a közvetlenül hozzá épített melléképület — a 12 hivatásos és a hat helyi önkéntes tűzoltó megfeszített harcának köszönhetően a nem megfelelően szigetelt kémény okozta lángokat sikerült eloltani, mielőtt átterjedtek volt az udvaron álló másik lakóházra is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...