×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Három új influenzagyanús eset Szatmáron

2018.02.16 - 15:30
Megosztás:
Három új influenzagyanús eset Szatmáron

Az országban már 29-re növekedett az influenza miatt elhunyt személyek száma, ám a szaktárca adatai szerint továbbra sincs járvány. Szatmár megyében eddig öt beigazolódott influenzás beteget kezeltek, s újabb három influenzagyanús személy került kórházba. Adrian Marc, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere megkeresésünkre elmondta, hogy két influenzagyanús pácienst az intenzív terápiás osztályon ápolnak, míg egyet a nefrológiai osztályon. A három influenzagyanús személy esetén jövő hét elejére várható a diagnózis, a bukaresti szakhatóságok által elvégzett laboratóriumi vizsgálat után. A menedzser elmondta, hogy az egészségügyi személyzetre és a betegekre is jobban oda kell figyelniük ebben az időszakban, ezért is vezették be a rövidített látogatási időt. A hozzátartozók azonban nem akarják figyelembe venni a megváltozott látogatási időt, mint ahogy azt a kikötést sem, hogy egy betegnél egyszerre legfeljebb két látogató tartózkodhat, legfeljebb 10 percet. Az osztályokon gyakori a szóváltás a kórház munkatársai és a látogatók között a szigorított előírások miatt. „Meg kell érteniük a hozzátartozóknak, hogy mi a betegek és az egészségügyi személyzet érdekében hoztuk meg a szigorításokat” — fogalmazott Adrian Marc, aki arról is tájékoztatott, hogy az orvosok körében egyelőre nem történt tömeges influenzás megbetegedés, így az orvosi tevékenység problémamentesen zajlik. A kórház menedzsere ismételten arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben az influenzára utaló tüneteket vélnek felfedezni magukon, forduljanak azonnal családorvosukhoz vagy a családorvosi ügyelethez, ezzel ugyanis elejét lehet venni a komplikációknak.