Háromszáz éves a nagykárolyi szőlőskert

A nagykárolyi szőlőskert alapításának 300. évfordulója alkalmából a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi szervezetének szervezésében ünnepséget tartottak a Károlyi-kastélyban szombaton. Az esemény borkóstolással ért véget a kastély pincéjében.

Nagykárolyt és vidékét manapság már nem a neves borvidékek között tartják számon, azonban az itteni szőlőtermesztésnek nagy múltja van. Idén ünnepelték a szőlőskert megalapításának háromszáz éves évfordulóját. Ez alkalomból igen szép számban gyűltek össze a Károlyi-kastély Lovagtermében az érdeklődők, hogy részt vegyenek az eseményen. Elsőként Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, most másképpen foglalkoznak szőlészettel, mint ötven évvel ezelőtt, változnak a trendek, és nagyon jó lenne, ha a fiatalok is érdeklődnének a szőlészet iránt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a régi szőlőskertet kis parcellákra osztották, jó lenne ezt megállítani, hiszen a szőlőtermesztésnek ez nem tesz jót. A polgármester köszöntője után Romát Sándor történész röviden ismertette a szőlőskert történetét. Gróf Károlyi Sándor a várostól dél-délkeletre, egy magasabb részen, 120 hektárnyi területen alapította a szőlőskertet. A városi és környékbeli lakosok anyagi helyzetén óhajtott segíteni azzal, hogy szőlőtermesztési jogot adott nekik. A szőlőskert alapítólevele 1714. március 16-i keltezéssel íródott. Egy bevezető része, 24 pontja és egy utószava van. A szőlőskertet először a börvelyiek és a svábok művelték, akik értettek hozzá. A híres-neves nagykárolyi szőlőskert lassan a mai város kertvárosának számít, ezért bizonytalan a jövője. Romát Sándor előadása végén néhány megoldást is a jelenlévők elé tárt: mivel lehetne a szőlőskertet megőrizni annak, ami, vagyis szőlőskertnek. Komáromi József borász az ember és a bor kapcsolatáról, a Károlyi grófoknak a nagykárolyi szőlős történetében játszott szerepéről beszélt, ugyanakkor ismertette a borászat 10 parancsolatát is. Serli Csilla nagykárolyi borászként állt közönség elé, olyan adatokra híva fel a figyelmet, amit eddig kevesen ismertek. Elmondta, a nagykárolyi szőlőskertet a tiszántúli kerti szőlőkhöz sorolták a mezőfényi és csanálosi szőlősökkel együtt, ami nagyon jó besorolásnak minősült. Alacsony művelésmód jellemezte, gyakoriak voltak a lugasok. A nagykárolyi szőlőskertben régi és új szőlőfajtákat egyaránt gondoztak. A filoxéra után, ami egész Európában pusztított, a gazdák a direkt termő szőlőket kezdték előtérbe helyezni egészen a hetvenes évek végéig, amikor már megjelentek az interspecifikus fajták, nevezetesen a ma is ismert zalagyöngye, bianka és cserszegi fűszeres, melyek lassan leváltották az igénytelen direkt termő szőlőket. A nagykárolyi borok ekkor kezdtek minőségileg javulni, egyre több borversenyen vettek részt a gazdák, ahol tapasztalatot cserélhettek, tanulhattak egymástól. Az újabb törés akkor jött, amikor a borászok máshonnan vásárolt szőlőkből kezdték el készíteni a bort, és ezekkel jelentkeztek a versenyekre, kedvét szegve ezáltal azoknak a gazdáknak, akik saját szőlőjükből borászkodtak. Serli Csilla felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiatalok időhiány miatt keveset foglalkoznak a szőlőtermesztéssel, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a nagykárolyi szőlőskert lassan kertváros-jelleget öltött, elvesztve eredeti funkcióját. A nagykárolyiakhoz mint lokálpatriótákhoz szólt: valamit tenni kell azért, hogy a nagykárolyi szőlő ismét régi fényében ragyoghasson. Az ünnepséget Kovács Péter szavalatával zárták. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés nagykárolyi szervezetének rendezésében létrejött esemény zárásaként minden jelenlévőt szeretettel meghívtak egy kis baráti beszélgetésre, borkóstolásra a Károlyi-kastély pincéjébe.