Harry herceg: “az első pillanatban tudtam, hogy ő az igazi”
Utoljára módositva: 2017-11-28 10:17:36

Harry herceg már akkor tudta, hogy Meghan Markle lesz “az igazi”, amikor első ízben találkozott vele. Ezt maga a vőlegénnyé előlépett herceg fedte fel, amikor az eljegyzés bejelentése után nem sokkal megjelent a sajtó képviselői előtt amerikai menyasszonyával.

 

Az eljegyzés hírét hétfőn jelentette be hivatalosan Harry édesapja, Károly brit trónörökös.

A walesi herceg londoni hivatala, a Clarence House által közzétett nyilatkozat szerint a 33 éves Harry és a 36 esztendős Meghan Markle esküvője 2018 tavaszán lesz. A közlemény szerint a pontos dátumot az udvar “megfelelő időpontban” ismerteti majd.

Harry és menyasszonya hétfő délután kisétált a herceg londoni rezidenciája, a Kensington-palota – a házaspár majdani közös otthona – elé, és a fotósok előtt pózolva válaszolt néhány kérdésre is. “Mikortól tudta, hogy Meghan lesz az igazi?” – hangzott az egyik kérdés, Harry pedig habozás nélkül úgy felelt, hogy “a legelső találkozásunk pillanatában”.

Meghan Markle megmutatta a kameráknak eljegyzési gyűrűjét is. A Kensington-palota hivatalos tájékoztatása szerint a három gyémánttal ékesített aranygyűrűt Harry személyesen tervezte, és a gyémántok közül kettő a herceg néhai édesanyjáé, az 1997-ben autóbalesetben elhunyt Diana hercegnőé volt. A harmadik, legnagyobb gyémánt Botswanából származik, ahol Harry sokszor megfordult jótékonysági tevékenysége során, és ahová a pár együtt is ellátogatott.

A gyűrűt a patinás Cleave and Company ékszerészet készítette el. A cég régóta ügyfelei között tudhatja a brit királyi családot.

A sajtónak valószínűleg jó ideig be kell érnie Harry és menyasszonya hétfői rövid nyilvános megjelenésével, a herceg ugyanis nem csinál titkot abból, hogy nem viseli jól a szerettei iránti rendkívüli médiaérdeklődést.

Kapcsolatuk alig néhány hónapja tartott, amikor tavaly novemberben Harry példátlanul indulatos közleményben szólította fel a médiát arra, hogy ne zaklassa barátnőjét.

A Kensington-palota által éppen egy éve közzétett, súlyosan elmarasztaló felhívás szerint – amely egyben a herceg és az amerikai színésznő románcáról akkor már hetek óta keringő sajtópletykák első hivatalos megerősítése volt – az édesanyja részéről afroamerikai gyökerű Meghan Markle “sértegetések és zaklatások” célpontjává vált, a róla szóló hírek kommentárjaiból nem hiányoztak a rasszista felhangok sem, egyes közösségi médiafelületeken pedig nyíltan szexista és rasszista támadások érték.

A herceg sajtókapcsolati igazgatója által jegyzett tavalyi kommüniké szerint újságírók és fotósok megpróbáltak illegálisan bejutni Meghan Markle házába is, és emiatt gyakran a rendőrséget is ki kellett hívni.

Harry a közleményben kifejezte azt a reményét, hogy a sajtó azon munkatársai, akik “ezt a sztorit hajszolják”, megállnak egy pillanatra és elgondolkodnak, mielőtt “nagyobb baj történik”.

Az egy évvel ezelőtti indulatos nyilatkozat nem volt véletlen, a brit királyi családot ugyanis a mai napig kísérti a Diana hercegnőt szó szerint élete utolsó pillanatáig hisztérikusan üldöző fotóshad nyomasztó emléke. Harry és Vilmos herceg édesanyját, aki húsz éve egy párizsi autószerencsétlenségben vesztette életét, végzetes útján is több tucatnyi fotós követte motorkerékpáron, és többen közülük a roncsok között haldokló Dianáról is közeli felvételeket készítettek.

Meghan Markle mindazonáltal sikeres színésznőként már hozzászokhatott a folyamatos sajtóérdeklődéshez. A Los Angeles-i születésű hercegi menyasszony – aki évekig Kanadában élt – szerepelt olyan hollywoodi kasszasikerekben, mint a Get Him to the Greek és a Horrible Bosses című vígjátékok, vagy a Remember Me című romantikus dráma. Emellett az egyik főszereplője a Suits című, 2011 óta futó amerikai tévésorozatnak, amelyből azonban a jelenlegi évad után egybehangzó sajtóhírek szerint távozik.

A londoni fogadóirodák már az esküvő helyére és idejére kínálnak játéklehetőséget. A Betfair hálózat például abból a feltételezésből indul ki, hogy az ifjú pár megvárja Harry bátyja, Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegnő harmadik gyermekének világra jöttét. A Kensington-palota nemrégiben jelentette be, hogy Vilmosék áprilisra várják a gyermek érkezését.

A Betfair ennek alapján májust tartja a legvalószínűbb esküvői időpontnak, és erre a lehetőségre meglehetősen alacsony nyereményt kínáló 2/5-ös esélyt írt ki.

A legesélyesebb helyszín a hálózat szerint az ősi londoni koronázótemplom, a Westminster apátság. A Betfair erre a lehetőségre mindössze 1/12-es – vagyis minimális nyereményeséllyel kecsegtető – kiírással kínált fogadást az eljegyzés hétfői bejelentése után.

A cég kisebb valószínűséggel, és így jóval nagyobb, 2/1-es, illetve 5/1-es kiírással kínálta hétfőn a London nyugati határában fekvő windsori kastélyt, a királyi család legnagyobb angliai rezidenciáját, illetve a londoni Szent Pál székesegyházat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bűbáj herceg és a nagy varázslat
Ma, 17:00
Bűbáj herceget szörnyű átok sújtja, Bűbájos kisugárzásától a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen megtalálni így az igaz szerelmet. És ha a 21. születésnapjáig nem lel rá az igaz szerelemre, az átok végérvényesen beteljesedik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Örökség
Ma, 21:00
Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben. A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És mi lehet a vérfagyasztó örökség?
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 21.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...