×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Hasznosítani kell az üres ANL-lakásokat

2018.02.15 - 12:58
Megosztás:
Hasznosítani kell az üres ANL-lakásokat

Magyar Lóránd parlamenti képviselő írásban fordult a hadügyminisztériumhoz az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített, használaton kívül lévő szatmárnémeti lakások kapcsán.

 

A lakásügynökség még 2008-ban indította el azt a projektet, amely Szatmárnémetiben, az egykori céldomb helyén fiataloknak szánt lakások építésére vonatkozott. A hat tömbházból főleg anyagi források hiánya miatt csak 2016-ra készült el három. Tekintettel arra, hogy a terület a hadügyminisztérium tulajdonában van, az előzetes megegyezés szerint két tömbházat, azaz 49 lakást a polgármesteri hivatal kapott meg, egyet pedig — ami 25 lakást jelent — a minisztérium.

Kereskényi Gábor több mint egy éve adta át a 35 év alatti, a kritériumoknak megfelelő igénylőknek az új otthonokat, ám a minisztériumi tömbházlakások máig üresen állnak, a megyében állomásozó 52-es Tisza Utász-Zászlóalj részéről ugyanis egyetlen igény sem érkezett ezekre. Magyar Lóránd ez ügyben a szaktárcához fordult egy hivatalos kérdés mentén.

„Mielőbb megoldást kell találni arra, hogy a 25 üresen álló lakást használhatóvá tegyük, ezért az a javaslatom, hogy ha már a hadsereg nem tud mit kezdeni ezekkel, akkor azt bocsássa fiatal tűzoltók, csendőrök vagy rendőrök rendelkezésére” — mutatott rá Magyar Lóránd parlamenti képviselő.

A Szatmár megyei törvényhozó a hadügyminisztériumhoz intézett kérdésében a szaktárca álláspontjáról érdeklődött az ügy kapcsán, illetve arról, hogy milyen lépéseket kell megtenni annak érdekében, hogy a katasztrófavédelmi felügyelőség, a csendőrség vagy a rendőrség fiatal munkatársai kapják használatba az üresen álló ANL-lakásokat. A szaktárca 30 napon belül köteles válaszolni a feltett hivatalos kérdésre.