Hat mécses – 6 millió áldozat

„Nincsenek emberi szavak, amelyek minősíthetnék azt, ami a II. világháborúban történt” — mondta Nm. és Ft. Schönberger Jenő nemcsak a szatmári, hanem valamennyi elhurcolt zsidóra emlékezve.

Egy évtizede január 27-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, idén pedig 70 éve, hogy 1945. január 27-én a szovjet hadsereg felszabadította a leghírhedtebb koncentrációs tábort, Auschwitz-Birkenaut. Az évforduló alkalmából megemlékező főhajtásra került sor Szatmárnémetiben is, a Várdomb utcai Nagyzsinagóga udvarán lévő emlékmű előtt — melynek tetején hat mécses lobogott, minden gyertya egy-egy millió áldozatra emlékeztetve és egyben hirdetve: az emlékezés és a tanítás kötelesség, hogy ilyen népirtás soha többé ne történhessen meg.

A megemlékezőket üdvözlő Décsei Miklós hitközségi elnök szavai után Pap Ştefan előimádkozó mondott héber nyelvű imát. „Nincsenek emberi szavak, amelyek minősíthetnék azt, ami a II. világháborúban történt” — mondta Nm. és Ft. Schönberger Jenő valamennyi elhurcolt zsidóra emlékezve. Nagy Róbert szigetlankai református lelkész kérte Isten áldását, tiszta szívet és békét minden emberre, hiszen mint fogalmazott: „Még mindig háború dúl, sok a gyűlölet és a szeretetre még most is inkább gyűlölettel és háborúsággal válaszolunk, mint szeretettel.” Dumitru Roman görögkatolikus esperes arra kérte a Fennvalót: bocsássa meg vétkeinket Izráellel és az ő népével szemben.

Az imádságokat követően az áldozatok emlékére gyertyát gyújtottak a résztvevők — köztük a 89 éves Steinberger Katalin holokauszt-túlélő, aki 1944 októberéig volt Auschwitzban, ahol végigszenvedett minden elképzelhető és elképzelhetetlen borzalmat, majd a második világháború legutolsó napján, a Szudéta-vidéken érte a felszabadulás. A másik holokauszt-túlélő, a 92 éves Klein Helén már túl idős, hogy részt vegyen a megemlékezéseken, s az átélt szörnyűségeket soha nem tudja feledni.

Szatmárnémetiből — ahol az egyik legnagyobb és legkompaktabb erdélyi zsidó közösség élt, két zsinagógával, mai napig híres jeshivával, 25 imaházzal, árvaházzal, kórházzal — és környékéről alig egy hónap leforgása alatt, hat szállítmányban, 18 863 zsidót hurcoltak el a haláltáborokba. A nagypiac helyén lévő szatmári gettóban majdnem tizenkilencezer zsidónak kellett embertelen körülmények között léteznie két hétig — sokan elhunytak itt, vagy öngyilkosok lettek —, a gettó lakóit pedig marhavagonokban szállították a különböző koncentrációs táborokba, többségüket Auschwitzba. Az első szállítmány 1944. május 19-én indult, 3 006 személlyel, az utolsó, a hatodik pedig június 1-jén, 2615 személlyel. Az emberszállítmányokat tartalmazó szerelvények Kassán álltak meg — itt végződött a magyar és kezdődött a német hatóság hatásköre —, ahol a magyar csendőrségtől átvették őket az SS emberei. A kassai állomás főnöke kimutatást készített az egyes szállítmányok létszámáról, jobb híján az ő feljegyzését használja a szakirodalom, amely 18 866, illetve 18 863 szatmári és Szatmár környéki deportáltról beszél.

Auschwitzban a szatmári zsidóság nyolcvan százaléka elhunyt, akiknek pedig sikerült hazajutni, mindent elölről kellett kezdeniük, a semmiből életet teremteniük… A holokauszt túlélőinek és leszármazottaiknak a túlnyomó többsége pedig az utóbbi hét évtizedben elhagyta Romániát.

Szabó Kinga Mária