Hatékonyabban kell fellépni a közrend megóvásáért
Utoljára módositva: 2019-06-15 20:58:10

Számos témában határoztak pénteken a Nagykárolyi Helyi Tanács tagjai. Önkormányzati tulajdonú cég intézi majd a városi tömegközlekedés (újra)szervezését, továbbá a helyi rendőrség működési szabályzatáról is szó esett a nagykárolyi tanácsülésen.

Természetesen nehéz kérdés, hogy emeljenek-e helyi adókat. A nagykárolyi döntéshozók évek óta a lehető legkisebb emelés mellett foglalnak állást, ám az inflációt figyelembe veszik. Pénteken ismét döntés született ennek kapcsán — a 2020-as helyi adókról és illetékekről határoztak. Mint ahogy ez helyben szokás, egy ellenjavaslat is érkezett: ne úgy, hanem kevesebbet emeljék az illetményeket, ám a testület többi tagja nem támogatta az indítványt, hanem a Kovács Jenő polgármester által kiegészített eredeti elképzelést szavazta meg (egy tartózkodás mellett). Az elöljáró javasolta, és ezt el is fogadták, hogy azon telkek tulajdonosai, amelyeket nem tartanak karban, fizessenek többletadót, mégpedig mind a magán-, mind a jogi személyek. Mint a polgármester hangoztatta, egész egyszerűen valamiként nyomást kell gyakorolni azokra, akik nem gondozzák a telkeiket.

A helyi rendőrség működési szabályzatáról is szó esett. Az előterjesztésben a polgárőrség a bírságok megemelését kérte, hogy hathatósabban tudjon eljárni a közrend megbolygatóival szemben. Ellenkezést is szült a javaslat — például sérelmezte az egyik tanácstag, aki később ismételten nem szavazta meg a közös döntést, hogy pontosítanák: kizárólag gyerekek lehetnek csoportosan a játszótereken. Túlzott és felesleges elvárásnak mondta továbbá azt, hogy a kutyatulajdonosokat köteleznék, hogy a portáik bejáratán táblácskával tudassák, tartanak-e harapós kutyát. A polgármester indítványára mégiscsak elfogadták a tervezetet. Az elöljáró azzal érvelt, hogy alapvetően óvják a nagykárolyiak a lakóhelyüket, ellenben a krónikusan szemetelők, a közrend megzavarói ellen fel kell lépni. Mint fogalmazott, lehetőséget adnak ezzel az új szabályzattal a polgárőröknek, s a konkrét bírságokat többnyire megelőzi figyelmeztetés (szóbeli és írásbeli). Ugyanakkor szerinte sok esetben fontos a bírságok visszatartó ereje.

Önkormányzati tulajdonú vállalkozást hoz létre Nagykároly. A cég a tömegközlekedéssel foglalkozik majd. Mint elhangzott, szakembernek kell kigondolnia például az elektromos buszok működési rendszerét. Meg is bíztak ezzel egy szakmabelit, míg a vállalkozás üzemeltetésére a későbbiekben alkalmazni fognak egy személyt.

Megyeri Tamás Róbert

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...