Háttérbe szorult Pálfalva község magyarsága
Utoljára módositva: 2017-03-20 15:15:33

Miután megszűnt az egyetlen magyar tannyelvű iskola jogi státusza Pálfalva községben, a magyar (sőt, a román) lakosság számára ismeretlen személyekről nevezik el az utcákat.

 

Zenoviu Bontea

Amikor Pálfalva Község Helyi Tanácsa megszüntette az ombodi Soltész János Általános Iskola jogi státuszát, a magyarok közt is sokan voltak, akik ezt nem tartották veszteségnek, éppen csak azt nem mondták, minek nekünk magyar iskola. Akik tisztában voltak ennek fontosságával, egy ideig zúgolódtak, de rövid idő alatt belenyugodtak abba, hogy a község magyar tannyelvű iskolájának jogi státusza megszűnt. A tanügyi törvény nem igazán kedvez a magyar nyelvű oktatásnak, de az erre vonatkozó cikkelyek között van egy olyan, mely szerint ha egy községben van két iskola, és abból az egyik kisebbségi, akkor az kötelező módon jogi státusszal kell rendelkezzen. Pálfalva község magyarjai önként mondtak le erről a jogukról.

A következő lépés az volt, hogy március 16-án Stelian Zenoviu Bontea, Pálfalva község polgármestere aláírásával iktatták a Szatmár megyei névadó bizottságnál azt a kérést, hogy hagyják jóvá Ombod és Pettyén javasolt utcaneveit. A kérelemhez csatolva van Pálfalva Község Helyi Tanácsának a határozata, melynek értelmében a tanácsosok egyetértenek a javasolt utcanevekkel. A polgármester korábban összehívott Ombodon egy közgyűlést, melynek egyik napirendi pontja az utcák elnevezése volt. Ekkor több mint százfős közgyűlés nem értett egyet azzal, hogy olyan személyekről nevezzenek el ombodi utcákat, akiknek nem csupán Ombodhoz, de Szatmár megyéhez, sőt, a tágabb régióhoz sincs semmi közük. Soha nem jártak ott, semmilyen esemény nem köti őket a településhez. Ekkor a polgármester arra hivatkozott, hogy ő Facebookon kérte a lakosságot, tegyenek javaslatokat, de senki nem jött semmilyen javaslattal. Ekkor többen szemrehányást tettek a polgármesternek, hogy mióta a Facebook az, ahol hivatalos közleményeket ismertetnek, miért köteles minden lakos tagja lenni ennek a közösségi oldalnak. A közgyűlés után néma csend következett, de az utcanevekre vonatkozó határozat megszületett. Ennek értelmében a többségben magyarlakta Ombodon a következő utcanevek lesznek: Tisa, Crasna, Mureş, Someş, Criş, Homorod, Înfrăţirii, Amaţului, Madrid, Paris, Londra, Berlin, Praga, Lisabona, Rapsodiei, Lăutarilor, Arenei, Libertăţii.

Hasonló a helyzet Pettyénben is. Volt egy kis felháborodás, amikor az ortodox templom falán elhelyezett, az első világháborús hősök emlékére készült emléktáblán a magyar neveket románra fordítva tüntették fel, de senki nem tiltakozott, senki nem tett lépést amiatt, hogy őseinek a nevét megváltoztatták, holott a névhamisítás bűncselekménynek számít. Az önkormányzat újabb lépése az utcaneveket is „aktualizálja” Pettyénben. Amennyiben a tanácsi határozatot végrehajtják, a pettyéni utcákat így fogják elnevezni: Matei Corvin, Castanului, Platanului, Avram Iancu, Ioan Slavici, Octavian Goga, Lucian Blaga, Ady Endre, Petru Maior, Miron Costin, Stadionului, Vulturului, Șoimului, Cocorului, Berzii, Traian Vuia, Aurel Vlaicu.

Az RMDSZ-es tanácsosok között van, aki azt mondja, nincs mit tenni, a PNL-PSD koalíció van többségben, ők döntenek. Van, aki azt mondja, az RMDSZ-frakció benyújtott egy javaslatot, de azt a „megye” visszautasította. Mások azt mondják, az RMDSZ nem tud eredményeket elérni, mert nem egységes, a megyei szervezet hosszú ideje ígéri, hogy lesz tisztújítás a községben, ugyanis jelenleg nincs hivatalos szervezet, nincsenek megválasztott települési elnökök, nincs községi elnök, aki hivatalosan tudna tárgyalni más pártokkal. Pálfalva község magyar lakossága kezd háttérbe szorulni, és hogy mi lesz a következő lépés, az már kezd láthatóvá válni, nem okoz majd meglepetést.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ingatlan
Eladó 4 hektáros farm a Gencsi úton. Telefon:...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bébi úr
Ma, 13:00
Az nem kérdés, hogy ki a főnök a családban. Attól a naptól kezdve, hogy az új kisöcsi hazaérkezik, a hétéves Tim érzi, hogy megváltoznak otthon a viszonyok. A jövevény taxin fut be, öltönyt meg diplomatatáskát visel, és be nem áll a szája - el is hódítja közös szüleik szeretetét. De Tim nem adja fel, nekivág, hogy visszaszerezze, ami addig kizárólagos, jogos tulajdona volt - és egy őrületes összeesküvés nyomaira akad, melynek célja, hogy felborítsa a világban szétosztott szeretet egyensúlyát; és
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Hupikék törpikék – Az elveszett falu
Ma, 14:55
törpök nem fakulnak. Az egyik okos, a másik ügyes, a harmadik csinos, a negyedik mindenben megbotlik - és a legtöbbjüket meg szeretné főzni egy Hókuszpók nevű, kissé kétbalkezes, de nagy macskabarát hírében álló varázsló. Hupikék világukra most egy új, az eddigieknél is nagyobb veszély leselkedik, és Törpfalva legjobbjai, Törpapa, Törpilla, Törperős, Dulifuli meg Okoska nagy expedícióra indul, hogy megmentse a bajba jutottakat. De törpénetesen csak újabb kalandokba keverednek... és alig tudnak
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Bébi úr
Ma, 16:45
Az nem kérdés, hogy ki a főnök a családban. Attól a naptól kezdve, hogy az új kisöcsi hazaérkezik, a hétéves Tim érzi, hogy megváltoznak otthon a viszonyok. A jövevény taxin fut be, öltönyt meg diplomatatáskát visel, és be nem áll a szája - el is hódítja közös szüleik szeretetét. De Tim nem adja fel, nekivág, hogy visszaszerezze, ami addig kizárólagos, jogos tulajdona volt - és egy őrületes összeesküvés nyomaira akad, melynek célja, hogy felborítsa a világban szétosztott szeretet egyensúlyát; és
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Halálos iramban 8
Ma, 18:40
Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat... A kubai partoktól New York utcáin át a Barents tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchis
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Halálos iramban 8
Ma, 21:15
Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat... A kubai partoktól New York utcáin át a Barents tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchis
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. április 27.
Olyan szakmai siker felé egyengetheti útját, amelyről már régen álmodott, viszont ezért rég nem tapasztalt feszültségeket kell megélnie.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. április 27.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 csokor medvehagyma, 45 dkg liszt, 15 dkg füstölt szalonna, 25 dkg juhtúró, 1 db tojás, 1 bögre ...