Hazazavarták a lánynak öltözött fiúdiákokat
Utoljára módositva: 2014-10-21 16:38:55

Washington állam egyik iskolájában komoly vitát váltott ki a női ruha.

A diákok inkább hazamentek az órákról

Újabb amerikai oktatási intézményben tört ki ruhabotrány. Ezúttal Randle (Washington állam) középiskolájában fajult el az öltözködés körüli vita: a suliban épp különleges hetet rendeztek (Spirit Week nevű, iskolai szellemet középpontba állító, eseményekben gazdag speciális napok), amikor két diák ruházatát „problémásnak” minősítették. Egyikük Nicki Minaj énekesnőre akart hasonlítani, a másik pedig Miss Amerikának öltözött.

Választhattak: átöltöznek vagy hazamennek. Hazamentek.

A történet azonban itt még nem ért véget, mert másnap, amikor újra megjelentek az iskolában, azt láthatták, hogy egy tucat diáktársuk — a vezetőség előző napi döntése ellen tiltakozva — ellenkező nemre jellemző ruhában jelent meg: a fiúk lányoknak öltöztek és fordítva. Őket már nem küldték haza.

Az ügy jókora nyilvánosságot kapott, és az intézmény vezetői magyarázkodni kényszerültek. Elmondásuk szerint nem az váltotta ki a haragjukat, hogy a diákok az ellenkező nem ruhatárából válogattak; hanem az, hogy az általuk viselt darabok — nemtől függetlenül — nem feleltek meg az iskolai dress code elvárásainak.

Tavasszal egy texasi iskolában zavargások törtek ki az öltözék-razziák után, korábban Chicagóban pedig a cicanacit viselő lányoknak kellett szembenézniük az iskolai szigorral.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
A bőgős fia meg az ördögök
Ma, 09:30
Illyés Gyula–Szántó Viktória–Kovács Áron: A bőgős fia meg az ördögök — Iparosotthon, kisiskolás bérlet.
Harag György Társulat, Horea utca 3

Helyfoglalás
Fekete Párduc
Ma, 13:00
A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ősember - Kicsi az ős, de hős!
Ma, 15:30
A kicsit sem bátor kőkori ősöknél majdnem minden kerek, amíg völgyüket el nem foglalja a pénzéhes bronzkori zsarnok, Kupor. Az Öreg és törzse beletörődnek a sanyarú száműzetésbe, ám az ifjú és ügyetlen Öcsi hű társával, Kutylaccal mer nagyot álmodni és megpróbálják felvenni a kesztyűt. Ha beválik a nem túl kigondolt tervük, visszakapják szeretett otthonukat. De ha elbuknak, akkor örökre a bányákban fognak dolgozni...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Tavaszköszöntő
Ma, 17:00
A Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület hangulatos tavaszköszöntő, tavaszcsalogató előadása a Szatmárnémeti Református Gimnázium dísztermében.
Charley nénje
Ma, 17:00
Brandon Thomas–Aldobolyi Nagy György–Szenes Iván: Charley nénje — Északi Színház, Szabados Árpád bérlet
Harag György Társulat, Horea utca 3

Helyfoglalás
Előzetes
A szabadság ötven árnyalata
Ma, 17:15
Jamie Dornan és Dakota Johnson visszatérnek Christian Grey és Anastasia Steele szerepében A SZABADSÁG ÖTVEN ÁRNYALATA moziváltozatában, mely az egész világot meghódító sikerkönyv trilógia harmadik része alapján készült. Az első rész filmváltozata 2015-ben, Valentin napon került a mozikba, és világviszonylatban csaknem 950 millió dolláros bevételt hozott. Az új rész 2018-ban szintén Valentin napon debütál a filmvásznon. A rendező A sötét örven árnyalatát is jegyző James Foley (Kártyavár), a forga
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Fekete Párduc
Ma, 19:15
A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A szabadság ötven árnyalata
Ma, 21:45
Jamie Dornan és Dakota Johnson visszatérnek Christian Grey és Anastasia Steele szerepében A SZABADSÁG ÖTVEN ÁRNYALATA moziváltozatában, mely az egész világot meghódító sikerkönyv trilógia harmadik része alapján készült. Az első rész filmváltozata 2015-ben, Valentin napon került a mozikba, és világviszonylatban csaknem 950 millió dolláros bevételt hozott. Az új rész 2018-ban szintén Valentin napon debütál a filmvásznon. A rendező A sötét örven árnyalatát is jegyző James Foley (Kártyavár), a forga
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Várod már a tavaszt?
Természetesen várom
Várom, de még messze van
Máris tavasz?
Nem szeretem a tavaszt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. február 21.
Munkahelyén szakmai kihívásokra számíthat, megismerkedhet szakmája más oldalaival is, ami előkészíti a későbbi előrelépést.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. február 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó, 1 l zöldségleves-alaplé, 2 db burgonya, 1 szál póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, bors, ...