×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Házi elkülönítésben négy szatmári sportoló

2020.03.22 - 07:07
Megosztás:
Házi elkülönítésben négy szatmári sportoló

Csiszár Ferenc, Adrian Szilágyi, Amalia Tătăran és Veres Gréta is részt vettek azon a budapesti versenyen, amelyen részt vett hat ázsiai vívó, akik pozitív koronavírustesztet produkáltak.

Három szatmárnémeti sportoló és egy edző vonult házi elkülönítésbe, mivel kiderült, hogy a dél-koreai és a kínai vívócsapat három-három tagja pozitív koronavírustesztet produkált, miután hazatértek a március 6–8-i budapesti Westend férfi és női párbajtőr Grand Prix-ról.

A nemzetközi szakági szövetség (FIE) viszont kicsit későn reagált, hiszen a szatmáriak már hallották a hírt és megtették a szükséges óvintézkedéseket. „Már szerdán tudtuk, hogy mi történt, az értesítés viszont pénteken jött” — mondta lapunknak a Szatmárnémeti VSK érdemes edzője, Csiszár Ferenc, aki tanítványát, Adrian Szilágyi kísérte el a budapesti nagydíjra, amelynek több mint félezer résztvevője volt.

A román szövetség (FRS) még aznap, a FIE értesítését követő órákban, március 20-án adott ki közleményt, amelyben tudatta, hogy a budapesti GP-n résztvevő romániai csapat minden tagját kérték, hogy vonuljanak házi elkülönítésbe.

„A kínai és dél-koreai sportolókat akkor tesztelték, amikor hazatértek, de a nevüket nem közölte a FIE hozzátéve, hogy valamennyien tünetmentesek — olvasható a FRS közleményében. Következésképen a Román Vívó-szövetség sürgősen értesítette a küldöttséget, amely Romániát képviselte a versenyen. Budapesten 8 női és 10 férfi párbajtőrvívó, továbbá 6 edző alkotta a romániai küldöttséget.”

A közleményben azt is leírták, hogy a házi elkülönítés mellett értesítsék a Megyei Közegészségügyi Igazgatóságot (DSP), végezzék el a koronavírus-tesztet és figyeljenek mindazokra, akikkel kapcsolatba léptek az elmúlt két hétben.

„Itthon vagyok, és nem megyek sehova. Sajnos, azután hogy hazajöttünk, már elég sok emberrel találkoztam. Kissé későn jött az értesítés. Értesítettem a hatóságokat, de még senki sem keresett meg, hogy elvégezze a tesztet, nem is hív senki. Szerencsére én is, a családom is jól van” — mondta lapunknak Szilágyi.

„Zárt kapuknál rendezték a versenyt, a kézfogást is mellőzték a vívók az asszók végén. Most követjük a szövetség utasításait, bár egy kicsit későn reagáltak. Szerencsére nem érzek semmi tünetet, jól vagyok, de otthon maradok. Viszont a DSP-től senki sem hívott, nem is kerestek” — panaszolta Csiszár is.

A női mezőnyben két szatmári lépett pástra. A Steaua Bukarest színeiben Veres Gréta kiváló eredményt ért el, a legjobb tizenhat között zárt. Most ő is jól érzi magát.

A Dinamo Bukarest vívója, Amalia Tătăran Bukarestben van házi elkülönítésben. „Köszönöm kérdésed, jól vagyok, jól érzem magam. Követem az utasításokat, és itthon ülök. Nincs semmilyen tünetem, és úgy tudom, hogy mindaddig nem is végeznek tesztet, amíg minden rendben van” — mondta lapunknak a kiváló válogatott vívó, akinek nagy esélye van arra, hogy Tokióba is pástra lépjen a nyáron, amennyiben megrendezik az ötkarikás játékokat…

Pesek Attila