×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Hegesztőversenyre készülnek

2018.11.28 - 11:03
Megosztás:
Hegesztőversenyre készülnek

Immár második alkalommal küld a nagykárolyi gépipar versenyzőket egy magyarországi hegesztőversenyre. Szakközépiskolásoknak írják ki ezt a megmérettetési lehetőséget, és az előző alkalmon egy nagykárolyi fiatal a második helyezést érdemelte ki.

Idén sem szeretnék alább adni, így a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Műszaki Líceum hegesztést tanuló, és a duális képzés révén a gyakorlatot a Steiger Kft.-nél végző öt tanulója számára a vállalat különversenyt hirdetett meg, hiszen csak kettőt nevezhetnek közülük. Ezúttal is készül indulni az előző versenyen remeklő Kirner Erik, a kihívói pedig Dana Arnold, Kind Dániel, Bereczki Alex, valamint Marian Márk.

A fiatalok végzősök, a tanév végén mind az oktatási intézményben, mind pedig a gyakorlati helyükön vizsgázniuk kell. A vállalat vélhetően ezúttal is konkrét munkalehetőséget ajánl majd fel a legjobbaknak.

„Fontosnak tartják a szakképzést, ezért is vesznek részt a kezdetektől a duális képzés nagykárolyi gyakorlatba ültetésén, sőt, az itt tanulók közül már többeket alkalmaztak is” — nyilatkozta lapunknak Vágási László, a Steiger Kft. vezetőségi megbízottja. Balog Lucian Ioan oktató, mester az üzemben felügyeli a diákokat. A pedagógus az előző alkalommal tagja volt a vizsgálóbizottságnak, s mint érdeklődésünkre elmondta, mind az oktatási intézménynek, mind a vállalatnak presztízskérdés, hogy jól felkészült fiatalokat küldjenek a versenyre.

Kind Dániel, az egyik fiatal beszámolt arról, hogy igazán komolyan veszik ezt a belső tudásfelmérést. Ő személy szerint — és tudomása szerint a többiek is így vannak vele — egyike akar lenni a két versenyzőnek, akik a nagykárolyi gépipar hírét öregbíthetik. Egyébként a kaplonyi fiatalembernek az a terve, hogy a vizsgák után munkába is áll; mint mondta, szeret hegeszteni.

A belső felmérés — amelyet még ezen a héten megejtenek — a leendő vizsgákhoz hasonlatos, azaz lesz elméleti része, de főként a gyakorlatra koncentrálnak. Konkrétan felmérik, mennyire szakszerűek azok a bizonyos varratok.