Herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új kutatás szerint
Utoljára módositva: 2018-06-22 14:44:14

A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint.

A Neuron című szaklap friss számában közölt tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség – írta a LiveScience.com.

Valójában elég régi az az elmélet, mely szerint vírusok vagy más kórokozók játszhatnak szerepet az Alzheimer-kór kialakulásában, már az ötvenes években felvetődött, ám az évek során sok orvos és kutató szállt ezzel szembe – mondta Benjamin Readhead, a tanulmány vezető szerzője, az Arizonai Állami Egyetem kutatója.

Readhead és kutatócsoportja eredetileg nem vírusokat keresett, hanem olyan agyi hálózatokat vizsgáltak, amelyeket létező gyógyszerekkel “újra lehetne indítani”, hogy ezzel a betegség új gyógymódjait lehessen kidolgozni.

A tanulmányban – mely az Alzheimer-kóros agyszövetek eddigi egyik legnagyobb részletes elemzését végezte el – a kutatócsoport majdnem 1000 mintát elemzett, voltak köztük Alzheimer-kórosok és a betegségtől mentesen elhunytak szövetei.

Átrostálták a mintákból származó DNS- és RNS-szekvenciákat és azonosították, melyek közülük az emberi és a nem emberi gének. A nem emberi génszekvenciákat összevetették több mint 500 vírus génjeivel.

Noha az Alzheimer-kór vírusos vagy bakteriális eredetéről alkotott elméletek nem túl népszerűek a tudományos életben, volt olyan kutatás, amelyik kapcsolatot állapított meg a kór és a herpex simplex vírus (HSV1) között.

Az új kutatásban azonban két másik törzs, a herpesz 6A és a herpesz 7 agyi előfordulását mutatták ki.

A kutatók szerinte nem meglepő herpeszvírusok jelenléte az agyban, ezek a kórokozók “szinte minden ember szervezetében megtalálhatók”. A vizsgált agyszövetminkák 40-50 százalékában mutatták ki őket, az Alzheimer-kóros szövetekben azonban kétszer annyi volt belőlük, mint az egészséges szövetekben.

Ennyi azonban nem lenne elegendő, hogy kijelenthessék, ez a fertőzés okozza az Alzheimer-kórt.

“Nyilvánvaló, hogy más fontos változások is lezajlanak, amiért egyes emberek így reagálnak a vírusra. A vírus mégis szerepet játszhat, ott lehet az okok között vagy felgyorsíthatja az Alzheimer-kór kialakulását” – mondta Readhead.

A vírus szerepének kiderítése további kutatásokat igényel.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. szeptember 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2-3 db padlizsán, 2 fej lila hagyma, 2 db paradicsom, 1 dl olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, ...