Hét végi szórakoztató rendezvények
Utoljára módositva: 2014-06-06 13:33:07

A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ a hét végére több szórakoztató műsort szervez, ezekről tegnap sajtótájékoztató keretében számoltak be az illetékesek.

 

Tegnap a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ székházában sajtótájékoztató keretében ismertették az intézmény által szervezett hétvégi programokat. Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy a megyei önkormányzat igyekszik minél több szórakoztató rendezvényt támogatni, hogy a lakosság ne kényszerüljön arra, hogy más megyébe vagy külföldre menjen eltölteni szabadidejét. Hogy a szervezés minél tökéletesebb legyen, megerősítették tisztségében Nagy Orbán projektekért és rendezvényekért felelős igazgatót, és művészeti igazgatónak nevezték ki Petre Mureşan népdalénekest.

Pénteken, a Coposu sétányon 16.30 órakor kezdődik a Művészetek tavasza rendezvény, ahol harminchat együttest, illetve szólistát díjaznak eredményeikért. Nem első, második és harmadik díjat osztanak ki, hanem kategóriákba sorolják azokat, akik kiemelkedő munkát végeztek, ezek oklevelet és pénzjutalmat kapnak.

Szombaton negyedik alkalommal szervezik meg a Jeles Piros Pünkösd Napján elnevezésű néptáncgálát, amit Nagy Orbán szervez. Meghívást kaptak a megye magyar néptánccsoportjai (körülbelül négyszáz táncos), ott lesz az Aranykapu és a Borókagyökér egyesület, idén első alkalommal szolgáltat élő zenét a kolozsvári Tokos zenekar, a Röpülj, páva vetélkedő egyik győztese.

Szombaton és vasárnap oldtimer-bemutató lesz, amelyen többek között a lengyelországi Jó Utat Egyesület román gyártmányú gépkocsikat mutat be és azokkal járja be a megyét. Az egyesület olyan lengyelekből áll, akik jól beszélnek románul, román gyártmányú gépkocsikkal közlekednek, amelyeken román zászlót helyeznek el. A megyei túra közben az egyesület tagjai megismerkednek Szatmár megye jellegzetességeivel és megkóstolják a helyi ételeket.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Jumanji - Vár a dzsungel
Ma, 15:00
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge "elveszti teste felső ötven centijét", cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jac
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 17:15
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:20
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:40
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Hogyan védekezel a megfázás ellen?
Különféle vitaminokat szedek
Rengeteg gyümölcsöt fogyasztok ilyenkor
Mindig figyelek arra, hogy kellően fel legyek öltözve
Nem szoktam megfázni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...