×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Heteken belül tényleg költöznek

2014.09.19 - 09:53
Megosztás:
Heteken belül tényleg költöznek

Bár szeptemberre tervezték, végül csak októberben költözik új helyre a nagykárolyi önkormányzat. Erről is kérdeztük a polgármestert.

 

Az előzetes tervek szerint még szeptemberben megkezdték volna a nagykárolyi önkormányzat apparátusának új helyre költöztetését, azonban az élet felülírta a terveket, így októberre halasztották a költözködést. Amint arról többször is beszámoltunk, az egykori Aranyszarvas fogadó felújított épületébe költözik a nagykárolyi polgármesteri hivatal egyik része, míg a másik az egykori kaszárnya épületébe. Utóbbi ingatlant szintén felújították, az utolsó simításoknál tartanak. Ebben az épületben lesz a Szociális Központ, ahol a Helyi Adók és Illetékek Irodája mellett a Pénzügyőrség is helyet kap, az önkormányzat Szociális Irodájához hasonlóan. Majd’ 3400 négyzetméternyi alapterületű ingatlanról van szó, mely méretei révén lehetővé teszi, hogy egyesületek, civil szervezetek is helyet kapjanak benne. Ide kerülhet a Werdnig Hoffman Egyesület, a Rekettye Kulturális Egyesület, a Lead and Follow Táncegyesület, a Vénig László Fotóklub, a ProvinciArt Egyesület, a nagykárolyi Baba-mama Klub is, vázolta elképzeléseit Kovács Jenő polgármester. Felajánlanak ugyanis egy-egy termet, az egyesületek pedig eldöntik, kívánnak-e élni ezzel a lehetőséggel.

Októberben egy újabb költözés is várható: a Kulturális Központ felújított és teljesen átalakított épületébe visszaköltöznek az intézmény munkatársai, akik a Károlyi-kastélyban tevékenykednek jelenleg. Az egykori művelődési házra rá sem lehet ismerni: kívül-belül megújult, belső udvarral, újabb termekkel.

A központ épületének szomszédságában a Városi Színház található. Thália nagykárolyi szentélyének tetejére bádogborítás került ugyan, de várhatóan ez a kellemetlenség lesz az egyetlen, amivel a nagykárolyiaknak számolniuk kell. Az épületet jövő év elején adják át.

Nemrég írtunk arról, hogy amatőr színjátszó csoport alakítását tűzte ki célul a polgármester, aki reméli, hogy sikert arat a kezdeményezése, igény az együttesre biztosan van a városban. A kérdésre, hogy esetleg alakulhat-e önálló profi színtársulat Nagykárolyban, Kovács Jenő határozott „nem”-mel válaszolt. „A város nem tud és nem is akar fenntartani egy saját színtársulatot. Egyet sem, nemhogy kettőt, hiszen ha lenne egy magyar társulat, azonnal kellene egy románt is alakítani, vagy fordítva. Viszont ha itt lesz a színházépületünk, akkor azt remélem, hogy vendégül láthatunk több hazai és külföldi társulatot is, akik előadásukkal profizmust és művészetet hoznak városunkba” — mondta Kovács.

Tőtős Tímea