Hetesével halad az Olimpia és a Turc
Utoljára módositva: 2018-09-23 21:34:57

Folytatja remek szereplését a Voluntari Olimpiști szurkolói mozgalom által életre hívott Szatmárnémeti Suporter Club Olimpia MCMXXI együttes, az ötödosztály harmadik fordulójában is kiütötte ellenfelét.

Vasárnap a Liga 5-ben szintén újonc Érdengelegi Termala volt az ellenfél és a „szenvedő” fél: Nelu Donca edző legényei közül Erich Srepler és Patric Mitrașca egyenként kétszer volt eredményes, de Răzvan Vonet kezdte a gólgyártást, Marius Mihai folytatta, és Adrian Guleș állította be a 7–0-s végeredmény az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban rendezett mérkőzésen.

A B jelzésű csoport éllovasa, a szintén újonc Turci Voinţa is folytatja hibátlan sorozatát: a bányásztelepülés csapata is hetet vágott ellenfelének, ők vasárnap a homoródi vendégeiknek adtak méretes zakót.

Így a harmadik forduló után sincs változás a két széria élén, de már csak öt csapat veretlen: a SC Olimpia MCMXXI, a Csanálosi Kneho, a Turci Voinţa, a Szárazberki Unirea és a Borválaszúti Prietenia.

Liga 5, A-csoport, 3. forduló

Domahidai Olimpia – Tasnádszántói Vulturii 3–0

Érkávási Olimpia – Újmárnai Platanul 3–4

Bogdándi Speranţa – Nagymajtényi Gloria 3–4

Szatmárnémeti SC Olimpia MCMXXI – Érdengelegi Termala 7–0

Halasztották

Csanálosi Kneho – Szopori Dacia.

1 Olimpia 3 3 0 0 20–0 9
2 Csanálos 2 2 0 0 7–1 6
3 Tasnádszántó 3 2 0 1 8–5 6
4 Újmárna 3 2 0 1 9–14 6
5 Domahida 2 1 0 1 3–1 3
6 Érkávás 3 1 0 2 6–8 3
7 Nagymajtény 2 1 0 1 4–9 3
8 Érdengeleg 3 1 0 2 2–12 3
9 Szopor 2 0 0 2 2–5 0
10 Bogdánd 3 0 0 3 7–13 0

Liga 5, B-csoport, 3. forduló

Szatmárnémeti VSK Olimpia II – Kökényesdi Ugocsa 3–5

Turci Voinţa – Homoródi Codreana 7–1

Szatmárhegyi Viitorul – Erdődi Cetate II 2–3

Szárazberki Unirea – Pusztadaróci Recolta II-Szamosdara 3–2

Nem közölték az eredményt

Borválaszúti Prietenia – Túrterebesi ACS

1 Turc 3 3 0 0 17–2 9
2 Szárazberek 3 2 1 0 11–6 7
3 Olimpia VSK II 3 1 1 1 11–9 4
4 Prietenia 1 1 0 0 5–1 3
5 Szamosdara 2 1 0 1 4–4 3
6 Erdőd II 2 1 0 1 5–8 3
7 Kökényesd 2 1 0 1 6–10 3
8 Szatmárhegy 3 0 1 2 5–10 1
9 Homoród 3 0 1 2 4–11 1
10 Túrterebes 2 0 0 2 2–9 0

Ifjúsági korosztályos megyei bajnokság

11 éven aluliak

Szatmárnémeti Il Calcio – Szatmárnémeti LPS 1–8

Kinder FC Nagykároly – Szatmárnémeti Juniorul 2009 3–0

Hétfő

Tasnádi Unirea – Szatmárnémeti Primavera (18 óra; Alin Peter – Dănuț Mihuț, Iulian Peter)

13 éven aluliak

Tasnádi Unirea – Avasfelsőfalui Energia 8–1

Szatmárnémeti Primavera 2006 – Szatmárnémeti LPS 3–3

Szatmárnémeti Primavera 2007 – Szatmárnémeti Juniorul 1–4

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Alelnök
Ma, 20:50
Az Oscar-díjas és igen szórakoztató A NAGY DOBÁS-ban Adam McKay író-rendező a 30-as évekbeli nagy gazdasági világválság óta a legnagyobb pénzügyi összeomláshoz vezető Wall Street-i trükközésről rántotta le a leplet. Új filmje, az ALELNÖK egy újabb igaz sztorit vázol: a jelenkori amerikai politika egyik legzárkózottabb és legtitkolódzóbb elméjét, Richard Bruce (Dick) Cheneyt állítja a középpontba, Christian Bale újabb nagy átalakulást prezentáló alakításában. Szereplőtársai Amy Adams, Steve Carel
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2019. február 22.
Legmerészebb álmait is megvalósíthatja ma, bár tény, hogy keményen meg kell dolgoznia a sikerért, de nem fogja sajnálni a befektetett energiát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. február 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 tk. cukor, 50 dkg liszt (+ a szóráshoz), 2 tojás sárgája, ...