Hétfőn ünnepli 40. születésnapját Dan Şuta
Utoljára módositva: 2014-05-11 15:24:57

A Szatmárnémeti SK egyik legeredményesebb tőrvívó–edzője, Dan Şuta hétfőn ünnepli 40. születésnapját.

Dan Şuta

Az elmúlt évek során elsősorban a szatmári női tőrvívás utánpótlás nevelésében jeleskedett a tréner, de a külföldön is kapott edzői megbízást, legutóbb Szaúd–Arábiában hívták oktatónak. Edzői tevékenysége mellett a versenyszervezés is erőssége a fiatal sportembernek, hiszen a hazai tőrvívó, párbajtőrvívó és kardtornák megrendezésében oroszlánrészt vállal, ugyanakkor ő az egyik mozgatórúgója az immár több éves hagyománynak örvendő Szilveszter Kupa elnevezésű sajtótornának is.

Felesége, Imelda, illetve két gyereke, Dănuţ és Dia, továbbá a Szatmár Friss Újság szerkesztősége is boldog születésnapot kíván „Şutinak”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 21:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...