×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Heti négy tornaórát terveznek

2013.02.05 - 08:58
Megosztás:
Heti négy tornaórát terveznek

A miniszterelnök kezdeményezésére Remus Pricopie tanügyminiszter felmérést készít a heti négy tornaóra bevezetésének lehetőségeiről. A témában a helyi iskolaigazgatókat kérdeztük.

A legutóbbi kormányülésen Victor Ponta miniszterelnök arra kérte Remus Pricopie tanügyminisztert, hogy készítsen egy gyors felmérést azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékben lehet, viszonylag rövid idő alatt, heti négy testnevelésórát beiktatni a diákok órarendjébe. Az ötlet egyébként Ecaterina Andronescu volt tanügyminisztertől származik, aki az iskolák teljesítményének növelése érdekében vezette volna be ezeket a változtatásokat. Az elképzelés magában nem is volna rossz, hiszen mindig arra panaszkodnak a szülők és a tanárok is, hogy a gyerekek életéből hiányzik a mozgás, megvalósítása azonban sok helyen szinte lehetetlen lenne a jelen körülmények között. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője elmondta, az ötlet magában teljesen rendjén van, igenis kell a diákok életében az a plusz két-három órányi testmozgás, az ő iskolájukban azonban nincsenek meg ehhez a kellő feltételek. „Az iskolának sajnos nagyon kicsi a tornaterme, jelen helyzetben is okoz fennakadásokat a tornaórák elosztása, plusz három órát pedig biztosan nem tudnánk beiktatni az órarendekbe. Emellett úgy gondolom, hogy a diákok tanterve igen összetett ebben a pillanatban is, ha több tornaórát szeretnének, elsőként az óraszámok terén kellene változtatásokat eszközölni” —magyarázta az igazgatónő, aki hozzátette, jelenleg átlagban heti egy-két tornaóra szerepel a kölcseysek tantervében. Kristóf Mihály, az iskola tornatanárának elmondása szerint a diákok biztosan örülnének a több tornaórának, és nekik is több idejük lenne arra, hogy megpróbálják minden sportágba bevezetni őket. „Szükségük van arra, hogy mindenből legalább alapfokig eljussanak, mi az atlétika, a talajgyakorlatok és egyéb sportágak terén is megpróbáljuk fejleszteni a képességeiket” — jelentette ki a tornatanár. A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Ádámkó István maximálisan támogatná a testnevelési órák növelését, és ha ez a tervezet életbe lépne, mindenképpen azon lennének, hogy meg is valósítsák azt.

Heinrich Tamás, a Mezőfényi Általános Iskola igazgatója és egyben tornatanára kérdésünkre elmondta, az iskolának van sportcsarnoka, ezért nem jelentene gondot több tornaóra beiktatása a diákok tantervébe. „A mi iskolánk elsősorban a kézilabda-oktatásra fókuszál, ha több tornaóra lenne, talán még egy sportág intenzív gyakorlását is bevezethetnénk, nem beszélve arról, hogy több versenyen szerepelhetnénk eredményesen” — vélekedett Heinrich Tamás.

Mészáros Petra