×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Hétvégén díjazzák a fotósokat

2016.11.03 - 10:43
Megosztás:
Hétvégén díjazzák a fotósokat

Szombat délután a Károlyi-kastély kiállítótermében kerül sor a III. Nemzetközi Vasile Vénig László Fotográfiai Szalon díjátadó ünnepségére, valamint a nyertes képek kiállításának megnyitójára.

 

A nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub tagjai az idei év legrangosabb eseményére készülnek. A „2016 Fotográfia Ősz” elnevezésű rendezvénysorozat keretében november 5-én, szombaton kerül sor a III. Nemzetközi Vasile Vénig László Fotográfiai Szalon díjátadó ünnepségére és a versenyre beküldött képekből összeállított kiállítás nyitórendezvényére. A fotográfiai szalon a Román Fotóművészek Szövetségének (AAFR) a védnöksége mellett megkapta a Nemzetközi Fotográfiai Szövetség (FIAP) védnökségét (a FIAP az egyedüli, az UNESCO által elismert világszövetség – szerzői megj.), ami a régió legjelentősebb fotóművészeti rendezvényének rangjára emeli az eseményt, nyilatkozta lapunknak a rendezvény szervezésével megbízott fotográfus, Bikfalvi Zsolt.

„A fotográfiai szalon még nyár elején lett meghirdetve a FIAP honlapján, valamint a visitcarei.ro honlapon. Itt volt megadva a letöltési lehetősége a fotópályázat kiírási szabályzatának és nevezési lapjának. Ezzel a lehetőséggel 19 ország 88 fotósa élt, akik a három meghirdetett kategóriában mintegy 940 fotóval jelentkeztek a versenyre. A nevezési feltételeket csupán 85 fotós teljesítette, így az ő alkotásaik kerültek végül a zsűri elé. Az öttagú nemzetközi zsűri kiválasztotta a díjazott fotókat, valamint meghatározta azt a szintet, amellyel biztosította az esemény magas színvonalát. Ezt az elfogadási szintet közel 300, a pályázatra beküldött fotó érte el. A szombati kiállítás anyagába csak a díjazott alkotások kerültek be, szám szerint 63 fotó és az az egy kép, amit Vénig László családja választott ki. Ezzel egyúttal odaítélték a legjobb fotónak és alkotójának járó 250 eurós fődíjat is” — mondta Bikfalvi.

Az eseménynek a Károlyi-kastély lesz a helyszíne szombaton 16 órai kezdettel. A kiállítás két hétig lesz látogatható a városi múzeum nyitvatartási programjának megfelelően, azaz keddtől vasárnapig 9–17 óra között. A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a szombati eseményre éppúgy, mint a kiállítás említett időintervallumban történő megtekintésére. A belépés minden alkalommal ingyenes.