Hídépítés, útkorszerűsítés
Utoljára módositva: 2020-01-18 12:56:20

2020 fontosabb prioritásai közé tartozik az uniós pályázatok kivitelezési munkálatainak elkezdése, de a többi, erre az évre érvényes szatmárnémeti projektről is beszélt a polgármester.

A városi infrastruktúra fejlesztésére összpontosított a szatmárnémeti városvezetés 2019-ben, összegezte az elmúlt évet a City Rádiónak adott csütörtöki interjújában Kereskényi Gábor polgármester, utak, járdák korszerűsítéséről beszélve, külön kiemelve a Kossuth-kertben megvalósított beruházást. 852 új parkolóhely épült Szatmárnémetiben tavaly, sikerült előrelépni a sportpályák és a zöldövezeteket érintő beruházások terén is, közel 1200 fát ültetett a város.

Korszerűsítések

Idén tovább lovagolna kedvenc vesszőparipáján Kereskényi, és tovább javítana a városi közszállítási körülményeken, mondta el a City Rádió adásában: 2020 első felében üzembe állítana 11-et az év folyamán megvásárolni kívánt 17 hibrid meghajtású autóbuszból. A jobb közbiztonság érdekében most 146 térfigyelő kamera figyeli a szatmárnémeti köztereket, miután az utóbbi három évben nyolcvannal bővült ezeknek a száma, ebben az évben pedig további negyvenet szerelnének fel. Folytatná a város az oktatási rendszer fejlesztését, a beruházások finanszírozása mellett a szükséges mennyiségű támogatás is el lesz különítve a költségvetésben, de arról is gondoskodni fog a város, hogy az iskolai eszközök beszerzése terén se legyen fennakadás. 2020 fontosabb prioritásai közé tartozik az uniós pályázatok kivitelezési munkálatainak elkezdése; 215 millió lejt (45,7 millió eurót) sikerült az elmúlt időszakban megszerezni Szatmárnémeti számára, mutatott rá Kereskényi. Konkrét formát ebben az évben a következő projektek ölthetnek: a régi és az új központ korszerűsítése, a két híd közötti gyalogos- és biciklis híd, hibrid buszok, buszterminál építése a Fabricii úti felüljáró alatt, a volt Kubik-tó parkerdősítése és környékének rendbetétele, az Ostrovului városrész felújítása, tömbház-hőszigetelések, de vannak más fontos beruházások is a 2020-as napirenden, amelyek a víz- és csatornahálózat felújítását érintik Szatmárnémeti területén, sorolta a polgármester. Ebben az évben kerülhet sor öt nyilvános töltőállomás megépítésére is elektromos autók számára.

Harmadik híd

Kiemelt prioritásként kezeli idén a polgármester a Ştrandului–Independenţei úti harmadik híd építésének elkezdését, ezt illetően a városnak sikerült befejeznie a 141 millió lejes közbeszerzési eljárást. A Strabag vitte el a munkát, viszont a másik ajánlattevő, egy olasz-román konzorcium fellebbezett az eredménnyel szemben, de a polgármester nagyon reméli, hogy 2–3 hónapon belül véget ér a panasztétel nyomán indult bírósági huzavona, és a városnak sikerül kiadnia a munkakezdési utasítást valamelyik cégnek.

Út-, utca- és járdafelújítások

Útkorszerűsítéseket illetően 2020-ban a forgalmasabbak közül a Batizi és az Amaci utat, a Ştefan cel Mare, az Ady Endre és az Octavian Goga utcát aszfaltoznák le. Továbbá a Banat, a Jocului, az Ambudului, az Ozana, a Ion Vidu, a Iuliu Coroianu és a Ialomiţei utca, valamint végre az Anghel Salignyi utcai Viitorul park rendbetétele is szerepel a 2020-as tervek között. Azt már megszokhatták a szatmárnémetiek, emlékeztetett Kereskényi, hogy ahol az úttestet felújítják, ott a járdákat is, de lesz tucatnyi olyan utca a városban idén, ahol kifejezetten csak a járdákra összpontosítanak, ott, ahol hosszú évek, esetleg épp évtizedek óta nem volt ezekhez hozzányúlva. Úgy osztják be a város pénzét, hogy mindenre fussa, tette hozzá az elöljáró, az ilyenfajta beruházások megvalósításának legnagyobb hátráltatója az iparágra jellemző munkaerőhiány lesz, de Kereskényi reméli, hogy ezt is sikerül kiküszöbölni.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...