×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Híres előadók az első nagykárolyi zenei fesztiválon

2019.07.03 - 16:46
Megosztás:
Híres előadók az első  nagykárolyi zenei fesztiválon

A szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia befejezte a zenei évadot, és elkezdődött a készülődés az augusztus 25–28. között megrendezésre kerülő első nagykárolyi zenei fesztiválra.

Fátyol Rudolf, az intézmény menedzsere igyekezett olyan műsorpolitikát összeállítani, ami elnyerte a komolyzenei közönség tetszését. A koncertprogramokban a klasszikus komolyzenei művek mellett szerepeltek operettek, filmzenék, valamint modern zenei művek. A következő zenei évad összeállításakor is figyelembe veszik a közönség igényeit, ugyanakkor arra is törekszenek, hogy olyan magas művészi értékű művek is hallhatók legyenek, amelyek ritkaságnak számítanak, és feledhetetlen élményt nyújtanak. A filharmóniának évről évre nő a közönsége, ami annak a jele, hogy van igény a komolyzenére, ugyanakkor a zenekar, valamint a meghívott karmesterek és szólisták is magas művészi értékű produkciókat mutatnak be.

Fátyol Rudolf elmondta, hogy a nyári időszak sem telik el tétlenül. Már elkezdődött a készülődés az augusztus 25–28. között Nagykárolyban első alkalommal megrendezésre kerülő klasszikus zenei fesztiválra. Az eseményre elismert művészek és zenekarok kaptak meghívást. Elsőként a budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar, de itt lesz Alexandru Tomescu nemzetközileg elismert hegedűművész is, aki a híres, egymillió dollár értékű Stradivarius Elder Voicu hegedűn játszik majd. Magyarországról érkezik Zalai Antal hegedűművész, itt lesz a marosvásárhelyi filharmónia vonósnégyese. A szatmárnémeti filharmonikusok Franz Lamprecht karmesterrel adnak elő zenei gyöngyszemeket. Nagykárolyban a nyitókoncerten gróf Károlyi Sándor, gróf Károlyi József fia vezényli a zenekart.

A nagykárolyi rendezvény szervezésében és finanszírozásában részt vesz a Szatmár Megyei Tanács, Nagykároly Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa, valamint a Gróf Károlyi Alapítvány és Nagykároly Kulturális Igazgatósága.

Szintén a nyár folyamán, augusztus 29-én, a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat részeként Szatmárnémeti főterén együtt koncertezik a szatmárnémeti és a németországi Aalen város ifjúsági zenekara. A koncerten körülbelül százhúsz muzsikus lesz a színpadon — árulta el Fátyol Rudolf.