×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
16 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Hit és gyógyítás: tíz év, kilencven előadás

2019.02.20 - 16:00
Megosztás:
Hit és gyógyítás: tíz év, kilencven előadás

Tízéves a népszerű Hit és gyógyítás előadás-sorozat. 2009 óta 90 alkalommal hallgathattak meg kultúrpercekkel tarkított, érdekes hitéleti és orvostudományi előadásokat az érdeklődők.

A Szent-Györgyi Albert Társaság Szatmár megyében egyedi elképzelést valósít meg: az orvosi szakosztály szervezésében minden hónap utolsó péntekén olyan kerekasztal-beszélgetéseket tart, amelyek során helyet kapnak az orvostudományi és hitéleti kérdések egyaránt. Az estéket ugyanakkor művészeti percek is színesítik. A rendezvény sikere már egy évtizede töretlen: a résztvevők hónapról hónapra megtöltik az eseménynek otthont adó Németi református templom gyülekezeti termét.

A Hit és gyógyítás előadás-sorozat kezdeményezői, dr. Tallián Ferenc és dr. Vass Zoltán valamivel több mint tíz évvel ezelőtt úgy érezték, szüksége lenne a szatmári közösségnek egy olyan kulturális rendezvényre, amelynek keretében összeolvadhat a hit és az egészségügy. A céljuk az volt, hogy egy olyan rendszeres alkalmat biztosítsanak a szatmári magyarságnak, amelynek keretében az anyanyelvükön hallgathatnak meg érdekes orvosi előadásokat, az egészségügyi felvilágosításra, nevelésre helyezve a hangsúlyt úgy, hogy az előadó orvosokkal kötetlenül, magyar nyelven is el lehessen beszélgetni. Emellett pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy a hit csodákra képes. „A hívő orvos jobban gyógyít, a hívő beteg jobban gyógyul” — ez is a mottója a rendezvénynek, így az orvosi előadások mellett komoly hitéleti kérdésekre is választ kaphattak az eseményre ellátogatók.

A rendezvény ötletével megkeresték nt. Sipos Miklós református lelkipásztort, a Szatmári Református Egyházmegye akkori esperesét is, aki örömmel állt a jó ügy mellé, és a Németi református gyülekezet támogatásával havi egy alkalommal, a hónap utolsó péntekén rendelkezésre bocsátotta a gyülekezeti házat, amelyik azóta is otthont ad a Hit és gyógyításnak.

Az elmúlt évtizedben kilencven alkalommal gyűltek össze az érdeklődők, minden alkalommal szép számban, hogy meghallgassák az előadókat. Az orvosi részben a magyar ajkú szatmári szakemberek mellett a kolozsvári és marosvásárhelyi orvosi karokról is érkeztek előadók, de a debreceni klinikáról, Mátészalkáról és Pécsről is, míg a hit rész meghívottjaiként hat különböző felekezet — római katolikus, görögkatolikus, református, unitárius, evangélikus, baptista — lelkészei álltak a közönség elé, és osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel.

„Eleinte nagyon izgultunk, hogy lesz-e közönség, de a második, harmadik hónaptól már egyre többen voltak kíváncsiak az előadásokra. Egy év után már zsúfolásig telt a gyülekezeti terem, olyan sokan jöttek el” — magyarázta érdeklődésünkre dr. Vass Zoltán.

Az évek folyamán a Hit és gyógyítás keretében nem csak hitéleti és orvostudományi kérdésekre kaptak választ az érdeklődők, hanem minden alkalommal egy kis kulturális csemegével is kedveskedtek számukra a szervezők. A rendezvény keretében az érdeklődők megismerkedhettek szatmári költőkkel, írókkal, képzőművészekkel és zenészekkel is, de a szatmári magyar iskolák diákjainak is lehetőséget biztosítottak a bemutatkozásra. Az évek során remek közreműködés alakult ki civil szervezetekkel is: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Báthory István Alapítvány, a Magyar Egészségügyi Társaság, a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete érdekes előadásokkal, kiállításokkal vette ki a részét a Hit és gyógyítás alkalmaiból, a Maurer Alapítvány jóvoltából pedig több ízben is sor került ingyenes vércukorszint- és vérnyomásmérésre.

„Az elkövetkező időszakban is készülünk újdonságokkal, szeretnénk, ha a szatmári magyar kulturális intézmények is bemutatkoznának, s reméljük, hogy a szatmári fiatal magyar orvosok is pozitívan válaszolnak a meghívásunkra, és szívesen tartanak majd előadást, ugyanakkor kiveszik a részüket a magyar asszisztensképző fiataljai is, de magyarul tudó román kollégákat is szeretettel várunk. Eddig két román anyanyelvű, de magyarul nagyon jól beszélő szakember is tartott már előadást, dr. Broboană Doina infektológus és dr. Pop Ştefan szülész-nőgyógyász” — magyarázta Vass doktor.

 

Pénteken szülinapi előadások

 

A tízéves Hit és gyógyítás előadás-sorozat legközelebbi, szülinapi kiadását február 22-én, pénteken délután hattól rendezik meg a már megszokott helyen, a Németi-templom gyülekezeti termében. A rendezvényen ezúttal Pálffy Anna-Mária unitárius lelkipásztor lesz a hit rész előadója, míg az orvosi rész meghívottja dr. Bzduch Zsolt neurológus főorvos lesz, aki a gerincsérvről tart előadást. A művészeti percekben a születésnapi és farsangi jó hangulatról a mátészalkai Bereczki Band gondoskodik, de Kovács Árpád, a rendezvény „házi hangulatfelelőse” is ismét vidám meglepetéssel készül. A pénteki, ünnepi alkalom során adják át ugyanakkor a Szent-Györgyi Albert Portré-díjat is, amelyet tavaly a németi gyülekezetnek ítéltek oda a szatmári kulturális élet fellendítéséért tett erőfeszítéseiért.

Az esemény a már megszokott finom teával és szeretetvendégséggel, valamint kötetlen beszélgetéssel zárul.

 

 

Bumbuluţ Krisztina