×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
9 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Hockenheimben a Német Nagydíj

2015.01.15 - 22:51
Megosztás:
Hockenheimben a Német Nagydíj

Biztonsági okokból egy órával korábban rajtol majd el a Forma–1-es mezőny az idei világbajnoki sorozat második állomásán, a Malajziai Nagydíjon.

Razlan Razali, a sepangi pálya vezetője az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal folytatott tárgyalás után bejelentette, hogy helyi idő szerint 15 órakor kezdődik majd az idei verseny, így Kelet–Európában 9 órától lesz követhető futam.

A szervezők ezzel szeretnék megakadályozni, hogy a szürkület és az esetleges eső miatt félbe kelljen szakítani a vasárnapi futamot, s hogy olyan baleset történjen, mint a tavalyi Japán Nagydíjon, amikor Jules Bianchi, az azóta megszűnt Marussia istálló francia pilótája rossz látási viszonyok között egy másik autót mentő darunak ütközött, súlyos fejsérüléseiből pedig azóta sem épült fel.

A Malajziai Nagydíjat március 29-én rendezik majd, az idénynyitó pedig az ausztráliai Melbourne-ben lesz március 15-én.

Ecclestone csütörtökön bejelentette, hogy a július 19-én sorra kerülő Német Nagydíjat a tavalyi évhez hasonlóan a Hockenheimringen rendezik meg. A németországi futamnak 2008 óta felváltva adott otthont a Nürburgring és a Hockenheimring, előbbinek azonban új tulajdonosa van.

„Hamarosan megkötjük a szerződést Hockenheimmel, csak az időtartamon kell módosítanunk, illetve töröljük a megállapodás azon részét, amely lehetőséget ad a Nürburgringnek arra, hogy kétévente házigazda legyen” – közölte a 84 éves brit üzletember.

A Magyar Nagydíjat egy héttel a német GP után, július 26-án rendezik a Hungaroringen.